Munkahelyvédelem: több a hátránya, mint az előnye?
A kormány által hétfőn bejelentett munkahelyvédelmi terv járulékcsökkentései egy-egy cég összes munkaerő-költségének csak kis részét érintik. Ráadásul a járulékkedvezménnyel foglalkoztatott munkavállalók kiszoríthatják a nem támogatott munkaerőt - hívta fel a figyelmet Adler Judit, a GKI Gazdaságkutató Zrt. foglalkoztatáspolitikai kutatásvezetője.
Adler Judit hangsúlyozta: jelenleg is működik a Start-kártyák rendszere, amely hasonló, munkaerő-piaci szempontból hátrányos csoportokat céloz meg, és korábban is voltak kísérletek a munkáltatói terhek csökkentésére. Mégsem javult számottevően ezen csoportok helyzete, ráadásul az elért kisebb eredmények is kétségesek - mutatott rá.
Ennek kapcsán a szakértő kifejtette: a járulékkedvezménnyel foglalkoztatott munkavállalók kiszoríthatják a nem támogatott munkaerőt, másrészt véges az ilyen kedvezmények motiváló ereje. Adler Judit szerint ugyanis csak a munkaerő-költségek egy szűk területén jelent segítséget egy ilyen csökkentés.
A kutatásvezető elmondta: becsléseik szerint egy cégnél a munkaerőköltségek (bér- és járulékköltségek együtt) átlagosan az összes költség ötödét teszik ki, ezen belül 60 százalékra rúgnak a bér-, és 40 százalékra a járulékköltségek. Utóbbiból a munkaadó által fizetett járulékok felét engednék el - hívta fel a figyelmet Adler Judit.
A miniszterelnök hétfői bejelentése szerint az öt megcélzott csoportban a szociális hozzájárulási adót és a szakképzési hozzájárulást százezer forintos bruttó bérig csökkentik.
Adler Judit elmondta: a célcsoportokat jól azonosította be a kormány, ugyanakkor ahhoz, hogy a "célzás" jól sikerüljön, "finomhangolt" részletszabályozás szükséges. Hozzáfűzte, az sem tudható, kikre - a már állományban lévőkre is, vagy csak az újonnan felvett munkaerőre - vonatkozik a kedvezmény. Szerinte azonban ha a már állományban lévőkre is érvényes lenne, akkor a miniszterelnök által említett 250.000 embernél jóval többet érintene.
Az eddigi hasonló lépések tapasztalataira hivatkozva a szakértő felhívta a figyelmet arra is, hogy a versenyszférában jellemzően csak a járulékkedvezmény kihasználásához szükséges minimális időtartamra vettek fel új munkavállalót, így a hasonló lépések nem hoztak tartós munkahelybővülést.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
