kapubanner for mobile

Munkahelyvédelmi terv: jön Orbán levele

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Hamarosan miniszterelnöki levelet kapnak az állampolgárok a munkahelyvédelmi akciótervről.

A Magyar Közlöny legfrissebb, hétfői számában megjelent kormányhatározat szerint a kormány az állampolgároknak a munkahelyvédelmi akcióról történő tájékoztatása érdekében felhívja a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy az ezen feladatok ellátásához szükséges adatfeldolgozási tevékenységek ellátására azonnali hatállyal kössön adatfeldolgozási szerződést a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalával (KEKKH).

A határozat értelmében a miniszterelnöki levelek és a munkahelyvédelmi akció részét képező intézkedésekről szóló tájékoztató dokumentumok nyomdai előállításáért, továbbá - a KEKKH útján - a levelek megszemélyesítésével, a postai küldemények összeállításával, a borítékok nyomdai előállításával és a címzettek részére való soron kívüli megküldésével kapcsolatos feladatok ellátásáért a közigazgatási és igazságügyi miniszter felel.

Orbán Viktor miniszterelnök július elején jelentette be, hogy a kormány tízpontos munkahelyvédelmi akciótervet hirdet. A munkahelyvédelmi terv megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló, valamint a kisvállalati adóra vonatkozó törvényjavaslatot a kormány július 10-én nyújtotta be az Országgyűlésnek.

A törvényjavaslat hat törvényt módosít, közöttük az áfatörvényt, az adózás rendjéről szóló jogszabályt, illetve a szakképzési hozzájárulásról és a gazdasági társaságokról szóló törvényt. Külön törvényjavaslat szól a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról.

A terv részeként a 25 év alattiak, az 55 év felettiek és a képzettséget nem igénylő munkát végzők esetében a munkáltatói járulékot a felére csökkentik, a 25-nél kevesebb munkavállalót foglalkoztató cégek pedig ezentúl választhatják majd a - vállalkozás profitját terhelő adókat és a bérek után fizetendő közterheket kiváltó - 16 százalékos kisvállalati adót. A munkahelyvédő intézkedések forrását a tranzakciós illeték kiterjesztéséből teremtik meg.

A kormányfő július végén a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arról beszélt, hogy nemzeti egység alakult ki a munkahelyvédelmi akciótervvel kapcsolatban.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek