kapubanner for mobile

Nagy a túljelentkezés a katonai pályára

Hatszoros a túljelentkezés a katonai képzésekre, valamint még mindig kevés a nő a hivatásos tiszti pályára készülők között - tudta meg a Népszabadság Online. Augusztus 20-án száz honvédtisztjelölt tette le esküjét a Hősök terén, közülük 9 volt nő.

A lap a Honvédelmi Minisztériumtól megtudta, a felavatott frissdiplomások harmada jelessel zárta az egyetemet.
A végzősök is egyre többen vannak: három éve még csak hatvankilencen diplomáztak. Tavaly 16, a megelőző két évben pedig 7-7 lány volt a hadnagyok között. Azonban már a jelentkezők harminc százaléka nő.

A honvédelmi tárca szerint az arány megfelel a NATO-országokban jellemzőnek. És bár a katonai szakma alapvetően férfias, a nők remekül megállják a helyüket a seregben.

A tisztavatások történetében idén fordult elő először, hogy az egyik század élén női parancsnokot láthattunk.

A keleti régióban különösen népszerű

A családi tradíciók és a nehezebb munkaerő-piaci helyzet is okozhatja, hogy a kelet-magyarországi fiatalok közül többen választják a katonai pályát.

Népszabadság Online
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk

A NAV a rendelkezésre álló online adatokat is betölti az egyéni vállalkozók szja-bevallásába

Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk