Nagy Márton: idén nem lesz szükség a bérmegállapodás újratárgyalására
Az idei a gazdasági áttörés éve, 2025 második felében már 3 százalék feletti növekedés, a következő években pedig a GDP dinamikus bővülése várható - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten. Kiemelte: a főbb makrogazdasági mutatókban nincs jelentős különbség a tárca és a jegybank előrejelzése között, a jegybanki prognózisban a sáv közepét vették számításba. A közlése szerint a keresetek dinamikus emelkedése a következő években is folytatódhat.
Éves átlagban 2025-ben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 2,5 százalékos növekedést vár, jövőre 4,1 százalék, 2027-ben 3,9 százalék, majd 2028-ban és 2029-ben egyformán 4,1 százalékos GDP-növekedéssel számolnak. A GDP-ben a fogyasztás erőteljes bővülése dominál az idén a miniszter közlése szerint. Ezt támogatja a reálbér-növekedés, az árrésstop, valamint a családi adókedvezmény duplázása, illetve a háromgyermekesek októbertől életbe lépő szja-mentessége - ismertette.
A kiskereskedelmi forgalom bővülése 4-5 százalékos sávban van jelenleg, a tárca szerint a harmadik és negyedik negyedévben az 5-10 százalékos sávba emelkedik. A termelésüket a közeljövőben megkezdő nagyberuházások is jelentősen hozzájárulnak a GDP-növekedéshez - sorolta a miniszter.
Kitért arra, hogy a német adósságfék reformja idén akár közel 1 százalékponttal növelheti a német GDP-t, a védelmi kiadások, a polgári védelem, a kiberbiztonság és hírszerzés finanszírozása mentesül az adósságfék szabályai alól. Magyarországnak ez nagy lehetőséget jelent. A nettó export teljesítményét a külső kereslet élénkülése és a termelésüket megkezdő új gyártókapacitások fokozatosan emelhetik 2026-tól.
Hozzátette: az infláció átmenetileg gyorsul, idén 4,5 százalékos átlagos áremelkedést várnak, jövőre 3,6 százalékra csökkenhet a mutató, 2027-től 2029-ig pedig átlagosan évi 3 százalékos inflációval számol a tárca. A kormány megőrzi a nyugdíjak vásárlóerejét, a kiegészítő emelés keretében közel 40 ezer forinttal emelkedhet a 2025-ös átlagnyugdíj - hangsúlyozta.
A miniszter ismertetése szerint az indokolatlan áremelések több termékkört érintenek, az élelmiszereket, banki szolgáltatásokat és a távközlési szolgáltatásokat emelte ki.
Hangsúlyozta, hogy a kormány mindent megtesz a magas árak ellen a magyar háztartások védelme érdekében.
Az élelmiszerek esetében már mintegy ezer termék közül 884-nél árcsökkenést mértek, átlagosan 18,1 százalékos mértékben. A márciusi élelmiszer-infláció 7 százalék körül lehet, áprilisban pedig 5 százalék, és szeretnék elérni, hogy 5 százalék körül maradjon.
A banki szolgáltatásoknál "az árstop felé haladunk", a lakossági fizetési számlák vezetéséhez kapcsolódó díjak befagyasztását javasolják a 2024 december végi szintre
- fogalmazott.
A banki szolgáltatások díjainak áremelkedése jóval az indokolható szint fölött van, februárban 12,5 százalék volt éves alapon.
A távközlési szolgáltatások esetében első körben tárgyalnak a szolgáltatókkal az önkéntes korlátozásról - jelezte. A távközlési szolgáltatások ára elfogadhatatlan mértékben nőtt, februárban éves alapon 15,6 százalékkal, azon belül a jelentős súlyú TV, internet és telefon szolgáltatás terén például 19,6 százalékos emelkedés volt, annak ellenére, hogy kivezették az extra adót.
A tárgyalások végének függvényében a tárcavezető egy hét felkészülési időt tartott valószínűnek a szolgáltatóknak az új tarifák életbe léptetésére.
A közlése szerint a keresetek dinamikus emelkedése a következő években is folytatódhat, 2025-2029 között az átlagbérek 8 százalék feletti növekedése mellett a reálbérek 5 százalék körüli növekedése várható. A jelenlegi makrogazdasági feltevések alapján nem lesz szükséges a hároméves bérmegállapodás újratárgyalására.
A bérmegállapodás 10. pontját idézte, miszerint amennyiben az egyes mutatók (bruttó átlagkereset, GDP-volumennövekedés, infláció) eltéréseinek számtani összege a tárgyév 1-3 negyedévi átlagos tényadatai alapján pozitív vagy negatív irányban meghaladja az 1 százalékpontot, akkor tárgyalnák újra a minimálbér-emelés 2026-ra és 2027-re vonatkozó mértékét.
Az NGM jelenlegi várakozásai alapján a bérmegállapodás megkötésekor alkalmazott prognózis három mutatója és a tényértékek közötti eltérés számtani összege nem fogja elérni az egy százalékpontot 2025-ben, így idén nem lesz szükség a megállapodás újratárgyalására - ismertette.
A költségvetési fegyelem fenntartása továbbra is kiemelt, a külkereskedelmi termékforgalom és a folyó fizetési mérleg egyenlege is tovább javult 2024-ben - mondta.
A költségvetést megalapozó makrogazdasági előrejelzés ismertetése címmel megtartott sajtótájékoztatón a tárcavezető elmondta: elkezdték a 2026-os költségvetést tervezni, nyáron már lesz az országnak jövő évi költségvetése.
Kérdésre közölte: az élelmiszerkosár kétharmada nincs az árrésstopban, figyelik ezeket a termékeket is, hogy a kereskedők a veszteségeket ne ezeknek az emelésével kompenzálják.
Az extra adóterhekről azt mondta, hogy a kiskereskedelemben és a bankszektorban nem lát esélyt ezek kivezetésére.
Nagy Márton kitért arra, hogy a jegybankelnök törvénymódosítást kezdeményezett a jegybank vagyonkezelő alapítványainak és ilyen tevékenységének megszüntetéséről, szerinte azt a kormány támogatni fogja.
Az amerikai extra vámok kivetése az autókra egyedi céges szinten fognak eldőlni szerinte, mert az autógyárak a színfalak mögött intenzíven tárgyalnak. Még nem látható, hogy Magyarország egyértelműen vesztese lenne az intézkedésnek, korai következtetést levonni
- mondta.
A befektetési alapok szabályozására vonatkozó törvényjavaslatot a héten nyújtják be várhatóan - közölte kérdésre a miniszter. Az idei finanszírozási tervben jelenleg nem lát okot változtatásra.
Ezt gondolják a munkáltatók és a vállalkozók a bérmegállapodásról
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók 2 hónapja
- Létrejött a bérmegállapodás a Magyar Postánál - Ennyivel nőnek a bérek 2 hónapja
- Új Country Manager a JTI Hungary Zrt. élén 3 hónapja
- Becsapós béremelés: kevesebb pénz a zsebben? 3 hónapja
- Ennyivel emelkedik a dolgozók bére a BKV-nál 3 hónapja
- Boldogtalan britek: stresszesek és túlterheltek a szigetország dolgozói 3 hónapja
- Megállapodtak: jelentős fizetésemelés és extra juttatások a MÁV-nál 3 hónapja
- Új HR vezető az Arvalnál 3 hónapja
- Ez a készség lesz a legfontosabb a HR-ben 2026-ban - interjú Nagy-Jakab Andreával 3 hónapja
- Megfordult a trend: meredeken csökken a brit bevándorlás 5 hónapja
- HR kiégés: így teszi tönkre magát és a szervezetet is a HR-es 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?