kapubanner for mobile

Nagy reform előtt a tűzoltóság

Még idén alapjaiban megreformálják a tűzoltóságot és újjászervezik a polgári védelmet, amely komoly változást eredményez mind a katasztrófák elleni felkészülésben, mind pedig a jogszabályalkotásokban - mondta a katasztrófavédelmi kormánybiztos az MTI-nek adott interjújában.

Bakondi György altábornagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője elmondta: a katasztrófavédelmi rendszer javítására és fejlesztésére vonatkozó szabályozási koncepció társadalmi vitája napokon belül lezárul, így a jogszabálytervezet már a tavaszi ülésszakon a parlament elé kerül.

Az új katasztrófavédelmi törvénytervezet kitér a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni hatékonyabb védekezés kialakítására, a lakosság és a polgári védelem szerepének erősítésére, valamint szabályozza a katasztrófák elleni védekezés hatékonyabbá tételét és finanszírozását is.

Bakondi György elmondása szerint az új rendszer két pilléren nyugszik: egyrészt a már létező, speciális szaktudással, technikai eszközökkel rendelkező szervezeteken, amelyek komoly helyzetekben eddig önkéntes alapon végezték tevékenységüket, másrészt a speciális tevékenységet végzők és cégek bevonásán, a "köteles polgári védelmi szolgálat" létrehozásán.

Magyar Rádió/MTI
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk

Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk