kapubanner for mobile

Nagyon kelendőek a nyugdíjbiztosítások

A biztosítók nyugdíjbiztosításokból származó díjbevétele közel egyharmadával nőtt tavaly, miközben a teljes piac nem egészen 7 százalékos éves bővülést ért el.

A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) adatai szerint a biztosítók 2017-ben 58,65 milliárd forintos díjbevételt értek el e területen, ami 32,3 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A díjbevétel növekedési üteme ugyan lassult - 2016-ra még 52,7 százalékos emelkedést mutatott ki a Mabisz -, de ez annak tulajdonítható, hogy néhány éves konstrukcióról van szó, és a bázis évről évre gyorsan növekszik - írta a Világgazdaság.

A nyugdíjbiztosítások egyre fontosabb szeletét jelentik az életbiztosítási területnek és a teljes piacnak is: a szektor díjbevétele tavaly nem egészen 7 százalékkal bővült, az életbiztosításoknál pedig 4,8 százalékos volt a növekedés. Nő az ügyfelek száma is: a nyugdíjbiztosítási szerződések száma december végén 250 ezer környékén mozgott, míg egy évvel korábban 200 ezer alatt volt.

A lap cikke szerint a nyugdíjbiztosítási terület a következő időszakban is az egyik húzóág lehet a magyarországi biztosítási piacon: a bővülésnek kedvez, hogy a hazai megtakarítási piac évek óta növekszik, miközben a reálbérek is emelkednek.

Világgazdaság

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Leépítésre készül Magyarországon a Siemens

Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk

Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban

Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk

NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk