kapubanner for mobile

Nem álom a hentesmunka

Sanyarú körülmények között, megfeszített tempóban dolgoznak a magyar vágóhidakon a hentesek. Nem is maradnak sokáig egy helyen – írta a HVG Online.hu

A HVG Online a kiskunfélegyházi Hungary Meat Kft. telephelyére látogatott el. A helyiek is megtanulták a tulajdonos, Pini úr nevét, az olasz üzletember főleg exportra dolgoztatja fel a húst az üzemben, a vállalat pedig töretlenül növekszik.

Mindeközben a HVG-nek keserves munkakörülményekről számoltak be az ott dolgozó hentesek. A kölcsönzött munkavállalók jellemzően 12, de akár 16 órát dolgoznak naponta szalag mellett, hajnaltól késő délutánig hatalmas munkatempóban. Nem is bírják sokáig: azt mondják, az üzemben mindig van meló, mert egy-két hét vagy hónap után mindenki kidől. Akár munkaruhában is lehet az állásinterjúra érkezni.

"Nomád hentesnek" nevezik ezeket a munkásokat, mert hét közben sokan haza sem járnak, hanem munkásszállón töltik a rövid szabadidejüket. Kis faházakban laknak tízen, csak hétvégére mennek haza.

A kemény munkatempó mellett a cég fizetési moráljára is sokan panaszkodtak: szerződés nélkül, zsebbe, részletekben, alvállalkozókon keresztül kapnak fizetést, nem is csodálkozik senki, hogy néha nem jut el a megígért összeg a munkásig, akik ráadásul a bérükből fizetik a késeket és a kesztyűket, amiket elhasználnak.

A gyors fluktuáció miatt a szakszervezet is kiszorult: a folyton cserélődő gárdát egyszerűen lehetetlen megszervezni.

A cég eközben gyorsan növekszik: céljuk Európa élvonalába kerülni, amire jó esélyük is van.

HVG Online
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek