Nem bíznak feletteseikben a dolgozók
Tízből majd minden nyolcadik ember bizalmatlan a munkahelyén felette állóval szemben - írja a HR Magazine.
A CIPD (Chartered Institute of Personnel and Development) közleménye szerint az alkalmazottak harmada jobban bízna a vezetőségben, ha a mostani gazdasági helyezetre tekintettel lemondanának jutalékaikról, prémiumaikról.
A CIPD úgy találta, a munkavállalók mindössze negyede állítja, hogy felettesei konzultálnak vele a fontos döntések előtt. 53 százalékuk úgy gondolja, hogy a bizalomépítés kulcsa az értelmes és őszinte kommunikáció, míg harmaduk csak akkor bízna főnökében, ha nagyobb beleszólása volna a munkahelyi ügyekbe.
A leépítések is hatással voltak a bizalom kérdésére: 70 százalék úgy érzi, hogy a sorozatos elbocsátások hozzájárultak a munkahelyi morál leépüléséhez és 27 százalék bevallottan kevésbé motivált emiatt.
Ben Wilmott, a CIPD nyilvánosságpolitikai szakértője szerint: "A rosszul teljesítő ügyvezetőket és igazgatókat nem volna szabad anyagi juttatásokban részesíteni, főleg végkielégítés formájában nem, ha az elbocsátás amiatt következik be, mert tevékenységükkel hozzájárultak a vállalkozás elszegényedéséhez. "A hibák jutalmazása" nem igazságos eljárás főként az olyan dolgozókkal szemben, akik amúgy is kevesebb fizetést kapnak. Erre kell több figyelmet fordítani, ha a vezetőség vissza akarja szerezni a munkavállalók bizalmát."
Media Age - HR Press

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?