kapubanner for mobile

Nem demonstrálhatnak egyenruhában a rendvédelmi dolgozók

A demonstrációra készülő Fegyveres és a Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (FRDÉSZ) kifogásolja, hogy a Belügyminisztérium (BM) megtiltotta az egyenruha viselését az április 16-ai rendezvényükön. A tárca szerint "nehezen értelmezhető" a rendvédelmi szakszervezetek tervezett tüntetéssorozatának célja.

Az elmúlt tíz évben az FRDÉSZ demonstrációin mindig egyenruhában vettek részt, minden demonstrációjuk fegyelmezett rendben, mindenféle rendbontás nélkül zajlott. Az egyenruha egy hivatásosnak akkor is tartást ad, fegyelmezettséget jelent, ha éppen demonstrál. Ráadásul így könnyen ki tudták szűrni a közéjük nem tartozó bajkeverőket, provokátorokat - olvasható a szövetség közleményében, amelyet pénteken küldött meg az MTI-nek.

Miközben a szolgálati törvény parancsnoki engedéllyel lehetőséget ad az egyenruha viselésére, a BM állásfoglalása miatt megfosztják őket ettől a joguktól, így attól is, hogy a fegyveres rendvédelmiek jól elkülöníthetően jelenjenek meg a demonstráción; az ebből adódó következményekért a Belügyminisztériumot terheli a felelősség - írták.

BM: "nehezen értelmezhető" a szakszervezetek tüntetéssorozatának célja

A tárca reméli, az érdekképviseletek demonstrációjukkal nem politikai érdekeket kívánnak teljesíteni. A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége szerdán tudatta az MTI-vel, hogy valamennyi rendvédelmi szakszervezet csatlakozott A hivatásunk védelmében címmel meghirdetett akciósorozathoz. Pover Pál az érdekképviseletek nevében kedden azt mondta: "halálpálya-" helyett életpályamodellt szeretnének, illetményemelést, a már nyugállományúak juttatásainak megőrzését, és korszerű munkaeszközöket.

A BM sajtóosztályának az MTI-hez szombaton eljuttatott közleménye szerint az országos parancsnokok véleményt nyilvánítottak a rendvédelmi életpályamodell kialakítása témájában, és javaslatokat tettek új, eddig még nem alkalmazott családi és személyes kedvezmények beépítésére. Összegyűjtötték több ezer rendőr hozzászólását és véleményét is, amelyek feldolgozása a minisztériumban jelenleg folyik. "Ezeknek az adatoknak a felhasználásával a Belügyminisztérium vezetésének lehetősége nyílt arra, hogy a Széll Kálmán Bizottságban ne csak a saját, hanem a személyi állomány véleményére is támaszkodva képviselhessék a hivatásos szolgálathoz kötődő érdekeket" - írták.

A BM eltökélt abban - húzták alá -, hogy kialakít egy olyan életpályamodellt, amely vonzóvá teszi a hivatásos pályát, valamint érdekeltté teszi a jelenlegi állományt abban, hogy pályájukat ne hagyják el 35-40 évesen. A tárca tájékoztatása szerint a rendvédelmi szakszervezetektől - egy kivételével - azonban nem érkezett érdemi javaslat a rendőrök, tűzoltók, börtönőrök életpályamodelljének kialakításához, azonban továbbra is várják az érdekképviseletek javaslatait.

"A szakszervezetek érdemi javaslatokat nem tettek, de egyértelműen kinyilvánították igényüket a kormányzati szándék megismerésére. Miután a kormányzat még konkrét javaslatot nem dolgozott ki - a véleményeket összesíti -, így a jövő heti demonstrációs sorozat célja nehezen értelmezhető. Reméljük, hogy a szakszervezetek demonstrációjukat eszköznek tekintik tagjaik érdekeinek képviseletében, és nem célnak, amellyel politikai érdekeket kívánnak teljesíteni" - zárja közleményét a BM.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk