kapubanner for mobile

Nem drágábban, hanem olcsóbban veszi meg az irodaházakat a kormány az NGM szerint

A sajtóban megjelent félrevezető és egyoldalú híresztelésekkel ellentétben a Magyar Állam a piaci árakhoz képest kedvezőbb áron jut a 21. századi igényeknek megfelelő, modern irodakomplexumokhoz, minden esetben betartva a felelős gazdálkodás alaptörvényi és törvényi kritériumait is - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a Dürer Irodaház, a Zugló Városközpont Irodaház, valamint a Budapart Irodaház esetében az átlagos négyzetméterár nettó 1 785 878 forint. A vásárlás előtt áttekintették a budapesti irodapiacot az ár, a lokáció és a zöld, energiahatékonysági szempontok szerint. Ennek alapján megállapítható, hogy az átlagár alacsonyabb, mint a piaci ár, ráadásul az irodakomplexumok jobb lokációval, energiahatékonyabb működéssel rendelkeznek, mint a piacon elérhető és a kormányzati igényeket nem kielégítő alternatívák.

Kiemelték, hogy ez már önmagában nézve is kifejezetten előnyös árnak minősül a fővárosi piacon. Ugyanakkor a három irodakomplexum az alapvető irodai műszaki felszereltséghez képest jelentős többlettartalommal rendelkezik annak érdekében, hogy az állami feladatokra vonatkozó szigorú biztonsági és üzemeltetési előírásokat képes legyen kielégíteni. Ez többek közt magasabb fokú és különleges biztonságtechnikai felszereltséget és IT rendszereket vagy például a titkos ügyiratok kezeléséhez alkalmas infrastruktúrát jelent.

Megállapítható, hogy jelenleg a piacon nincs a három irodakomplexum jellemzőit magába foglaló irodaház kínálat, jellemzően régebbi építésű épületek elérhetők, amelyek a most épülő ultramodern állami irodaházakhoz képest általában korszerűtlenebb kialakítással, alacsonyabb energetikai besorolással és magasabb fenntartási költséggel rendelkeznek. Mindezen ingatlanok emellett döntően hasonló vagy magasabb négyzetméterárral rendelkeznek, mint a most épülő újak, miközben elhelyezkedésük is kedvezőtlenebb, ráadásul az állami működés már említett különleges biztonsági feltételeinek csak jelentős beruházásokat követően tudnának ezek az ingatlanok megfelelni.

A kormány célja az új irodakomplexumok megvásárlásával, hogy hatékonyabb működést és olcsóbb fenntartási költségeket érjen el, mivel az érintett szervezetek által jelenleg használt épületek többségében szerkezetileg és gépészetileg is elavultak. A korszerűtlen szigetelés és a nem kellően hatékony fűtési- és hűtési rendszerek miatt rendkívül magasak az energiaköltségek és drága az intézmények fenntartása. Emellett a régi, több esetben leromlott állapotú ingatlanoknál állandó a felújítási kényszer, amely tovább drágítja az állam működését.

A költözés következtében csökken és rendszerszinten is alacsonyabbá válik a rezsiköltség, biztonságosabban és olcsóbban védhető objektumok jönnek létre, miközben a dolgozók a 21. század követelményeinek megfelelő irodákban dolgozhatnak. A három irodakomplexumban összesen több mint 300 ezer négyzetméter területen jönnek létre munkahelyek, amelyekben mintegy 30 állami, a kormány irányítása alatt álló szervezetet és állami tulajdonú gazdasági társaságot helyeznek el, az érintett szervezeti létszám közel 20 ezer. Ennek következtében jelentős ingatlanállomány szabadul fel Budapest belvárosában, amely egyrészt oldja a túlzott központi kerületi kormányzati koncentrációt, továbbá kiváló hasznosítási lehetőségekkel rendelkezik, ami szintén javítja a projekt megtérülését.

Összességében elmondható, hogy ez a beruházás jelentősen könnyíti majd a költségvetés működési kiadásait, mindezt úgy, hogy érdemben hozzájárul majd a kormányzat fenntarthatósági, zöld, azaz klímapolitikai vállalásainak eléréséhez is - hangsúlyozta közleményében az NGM.

Gulyás Gergely: 9-10 év alatt megtérül ez az összeg

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón arra a felvetésre, hogy jelentősen túlárazottan vettek három irodaépületet úgy nyilatkozott: a magyar állam aligha járhat annál jobban, mint hogy az évente fizetendő bérleti díjat megszünteti, és saját tulajdonú ingatlanokba költözteti intézményeit 

Hozzátette: a kormányzat évi mintegy 60 milliárd forintot fordít bérleti díjra, azaz a vásárlásból 9-10 év alatt megtérül ez az összeg. Márpedig, jegyezte meg, a vételár hasonló a piacihoz, mégpedig úgy, hogy közben kiemelkedően nagy energiahatékonyságú, speciális kormányzati igényeknek is megfelelő ingatlanokat vásárol az állam. "Nem látom azt", hogy az állam rossz üzletet kötne - fogalmazott. Leszögezte azt is, hogy nem ismeri az ügyletben részt vevő cégek tulajdonosi szerkezetét, nem is ezt tartja azonban lényegesnek, hanem hogy jól járnak-e az adófizetők vele vagy sem.

Korábban a 24.hu írta meg, hogy az állam a Market Zrt. és a Főnix Magántőkealap által épített irodaházakat vásárolja meg. A lap úgy tudja, hogy a beruházó kezdeményezésére a megállapodásban meghatározott vételárat 120 milliárd forintra emelték. Ha ez létrejön, akkor nagyjából a luxuslakásokra jellemző, négyzetméterenkénti 2 millió forintra jön ki a költség. A lap több ingatlanos cégnél érdeklődött, hogy a topkategóriás, új építésű irodaépületek vételárához viszonyítva hová lehet tenni a Dürer-irodákét, de egybehangzóan azt mondták: a piacon a bérlés jellemző, nagyon ritka, hogy a megrendelő megvásárolja a saját igényeire építtetett irodát, így nincs megfelelő összehasonlítási alap. Amúgy sincs jó bőrben az irodapiac, ahogy fogalmaztak, kis túlzással haldoklik.

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kapitány István: A szellemi tulajdon védelme a jövő munkahelyeinek alapja

Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú... Teljes cikk

Diszkriminatív felvételi gyakorlat miatt fizet 600 000 dollárt egy ajándékbolt-lánc

A Lori’s Gifts nevű kórházi ajándékbolt-láncot 600 000 dollár megfizetésére kötelezték, mert a vádak szerint indokolatlanul szigorú fizikai... Teljes cikk

Robbanásszerűen nő az AI-képzés iránti igény, miközben szakemberhiány sújtja a piacot

A Skillsoft friss jelentése szerint az AI-val kapcsolatos készségfejlesztési programok népszerűsége egy év alatt közel tízszeresére nőtt, jelezve a... Teljes cikk