"Nem elég felébredni, tenni is kell a korrupció ellen!"
Ideje felébredni! címmel társadalmi kampányt indított a Transparency International (TI) nemzetközi antikorrupciós szervezet, melynek nemzetközi elnöke ebből az alkalomból Budapestre látogatott és felhívta a figyelmet a korrupció mindenkit érintő káros következményeire - írja a portálunkhoz eljutattott sajtóközlemény.
Földes Ádám a magyarországi szervezet vezetője elmondta, hogy ennek jegyében indították el jogsegélyszolgálatukat is. Mindazok számára, akik fel szeretnének lépni a korrupció ellen, vagy annak áldozataivá váltak, a TI jogi segítséget biztosít. Azonban fontos, hogy a közérdekű bejelentők védelme törvényi szinten is megfelelően biztosítva legyen. "A mai napig nem született meg az intézményi feltétele annak, hogy a közérdekű bejelentőket az állam megvédje" - tette hozzá a szervezet vezetője.
Huguette Labelle két napos magyarországi látogatása során találkozott a Legfelsőbb Bíróság és az Alkotmánybíróság elnökével is. Mivel minden korrupció elleni fellépés eredménytelen, ha a rendszer csúcsán nem működik megfelelően az igazságszolgáltatás, ezért a megbeszéléseken ennek magyarországi feltételeit vitatták meg. Az elnök asszony felhívta a figyelmet arra, hogy a korrupció felszámolásának kulcseleme egy átláthatóan működő, a végrehajtói hatalomtól független igazságszolgáltatás, ami képes a tisztességes embereket megvédeni és a tisztességtelen magatartásokat kellően szankcionálni. "Fontos, hogy az igazságszolgáltatási reform Magyarországon ennek jegyében valósuljon meg" - mondta a nemzetközi antikorrupciós szervezet elnöke.
Merj felébredni!
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
- Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén 3 hete
- Extra szabadsággal támogatja dolgozóit ez a magyar munkaadó 4 hete
- Hét év után távozik a Rossmann országos ügyvezető igazgatója 2 hónapja
- Új országigazgató a JYSK Magyarország élén 2 hónapja
- AI-ban sereghajtók lettünk? A régió legalacsonyabb képzési aránya Magyarországé 2 hónapja
- Új vezetők a BYD Magyarországnál 2 hónapja
- Új vezérigazgatót nevezett ki a CETIN International, N.V. 2 hónapja
- Új magyarországi ügyvezető igazgató a Mondelēz International élén 2 hónapja
- Béremelés az Auchannál - Így nőnek a fizetések a vállalatnál 3 hónapja
- Béremelés a Penny-nél - Így nő a dolgozók fizetése 3 hónapja
- Már minden hatodik ember AI-t használ – és Magyarország ott az élmezőnyben 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?