kapubanner for mobile

Nem elég vonzó a rendőri pálya Budapesten

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Hatszáz végzős diákot avattak rendőrré Budapesten. Az utánpótlásra nagy szükség van, mivel legalább hétszáz emberre volna szüksége a fővárosi állománynak - közölte a rendőrfőkapitány, aki szerint azért választja kevesebb budapesti fiatal a rendőri hivatást, mivel a fővárosban több a munkalehetőség, mint vidéken.

A rendőrtiszti főiskola, a rendőr szakközépiskola és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem mintegy hatszáz végzős diákját avatták rendőrré ünnepélyes keretek között kedden Budapesten.

Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány az ünnepségen elmondta: egyszerre még soha sem érkezett ennyi végzős hallgató a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kötelékébe.
Az utánpótlásra nagy szükség van, mivel a BRFK jelentős létszámhiánnyal küzd: még legalább hétszáz emberre volna szüksége a fővárosi állománynak - közölte a főkapitány, aki úgy vélekedett, hogy öt éven belül minimálisra csökkenhet a létszámhiány.

A most avatott fiatal rendőrök többsége vidéki, így nem garantált a fővárosban maradásuk. A jelenlegi jogszabályok szerint pedig legfeljebb fél évig lehet egy rendőrt visszatartani, utána oda kéri az áthelyezését, ahova akarja.

Az MTI kérdésére a főkapitány elmondta, hogy kevesebb budapesti fiatal választja a rendőri hivatást, ennek valószínűleg az az oka, hogy a fővárosban több munkalehetőség van, mint vidéken. Ma egy kezdő rendőr 100-120 ezer forintot kap kézhez a fővárosban - tette hozzá. A fiatal végzősöket a főváros kerületeiben állítják szolgálatba, néhányan a vízi rendészethez és a közlekedési rendészethez kerülnek.

MTI/Edupress.hu
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek