Nem éri meg az autó Budapesten
Havi bruttó 500 ezer forint jövedelem alatt nincs értelme autót fenntartani Budapesten - hangzott el a Hagyd otthon az autódat! című kampány záróeseményén vasárnap a Nemzetközi Autómentes Napon a fővárosban.
Átlagos személygépkocsi-használat mellett Budapesten nincs gazdasági racionalitása az autó fenntartásának. Ennél költségtakarékosabb a közösségi közlekedés, a kerékpár, szükség esetén a taxi vagy az autóbérlés - mondta el Horváth Zsolt, a Levegő Munkacsoport igazgatója, a kampány vezetője a sajtótájékoztatóval egybekötött záró rendezvényen.
Egy átlagkeresettel, azaz havi nettó 135 ezer forinttal rendelkező személy éves jövedelmének körülbelül 44 százalékát közlekedésre költi: hét százaléknyi részt fordít tömegközlekedésre és 37 százalékot autója fenntartására. Ehhez átlagosan 560 munkaórát kell dolgozni egy évben - részletezte Horváth Zsolt.
Ha valakinek ekkora jövedelme van, minden munkanapon legalább 2 óra időmegtakarítást kellene elérnie ahhoz, hogy megérje autót fenntartani, de ez a fővárosban nagyon ritka. A havi bruttó félmillió forintot kereső személynél is legalább egy óra időmegtakarítást szükséges elérni ahhoz, hogy racionális döntés legyen a saját gépkocsi fenntartása.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk
A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk
A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk
- KSH: 14 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér 2 hónapja
- Ismerjük meg a sokoldalú közlekedési mobilalkalmazást! 3 hónapja
- Az átlagkeresetek változása Magyarországon 2003 és 2023 között 3 hónapja
- Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat 3 hónapja
- Így változtak az átlagkeresetek Magyarországon 2005. és 2023. között 4 hónapja
- 600 ezer felett a bruttó átlagkereset - óriási növekedés az egy évvel korábbi hoz képest 4 hónapja
- Káros lehet a mentális egészségre a mindennapos ingázás 5 hónapja
- Az egyszerűsített foglalkoztatásban végzett munka beleszámít a nyugdíjba? 6 hónapja
- Mi jelentheti a kiutat a közepes jövedelem csapdájából? 6 hónapja
- A keresetek alakulása 2019 és 2023 között 6 hónapja
- Megdöbbentő, mennyivel keresnek többet a budapestiek 6 hónapja