Nem kapnak év végi jutalmat a pécsi önkormányzati dolgozók
Nem fizet év végi jutalmat dolgozóinak a pécsi önkormányzat az idén, az erre szánt pénzt a fogyatékkal élők körülményeinek javítására költi - közölte Páva Zsolt, a város polgármestere - írja az origo.hu.
A fideszes politikus magyarázata szerint az idén sikerült ugyan helyreállítani Pécs hitelképességét és stabilizálni intézményeinek, cégeinek működését a korábbi szocialista városvezetés szerinte elhibázott és a várost a csőd szélére sodró döntései után, de sok feladat van még hátra, amelyből mindenkinek részt kell vállalnia.
"A most megtakarított pénzt hasznosabb célra fordítja a város. A mozgásfogyatékkal élők életkörülményeit próbáljuk javítani, mert úgy gondolom, kötelességünk legjobb tudásunk és képességünk szerint gondoskodni azokról a pécsiekről, akik erre rászorulnak" - tette hozzá Páva Zsolt.
origo.hu
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
A szakszervezet szerint a szervezet „vízfejűvé” vált. Teljes cikk
- Száz új munkahely Pécsen: ami most elindult, hosszú távra szólhat 3 hónapja
- Luxuskarácsony az állami szektorban: 52 ezres ajándékcsomagot kaptak a dolgozók 3 hónapja
- Pluszpénzek az MTVA-nál: nem tudható, kik részesültek közpénzből jutalomban 5 hónapja
- Nem lesz sztrájk a pécsi buszközlekedésben 8 hónapja
- A boldogság paradoxona: miért tesz boldogtalanná a folyamatos kényeztetés? 8 hónapja
- "A jövő a tantermekben dől el" - tízpontos munkatervet hirdetett Magyar Péter 8 hónapja
- Jubileumi jutalom: mikor esedékes valójában, és mi alapján számítják 9 hónapja
- Sztrájkolnak az autóbuszok vezetői Pécsen 9 hónapja
- Fejleszt a BAT - 450 új munkahely létesül a Dél-Dunántúlon 11 hónapja
- Jutalom, bónusz, prémium - összefoglaló, amit ezekről a plusz juttatásokról tudni kell 13 hónapja
- Nem kapnak állami támogatást a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására Csepelen 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?