Nem kapnak jutalmat az APEH- és VPOP-dolgozók
A jelenlegi költségvetési keretek nem teszik lehetővé sem az adóhivatali, sem pedig a pénzügyőrségi dolgozóknál, alkalmazottaknál a szokásos, a bevételek túlteljesüléséhez igazodó évközi jutalmak kifizetését - tájékoztatta a Pénzügyminisztérium az MTI-t közleményben kedden.
Oszkó Péter pénzügyminiszter hétfőn az adóhivatal, kedden pedig vám- és pénzügyőrség vezetőivel folytatott egyeztetést a témában.
A tárca elismeri - tartalmazza a közlemény -, hogy az év folyamán mindkét szervezet megfelelő teljesítményt nyújtott, és jelentősen hozzájárultak az államháztartási bevételek meghatározó részének beszedéséhez. Ugyanakkor a vártnál súlyosabb recesszió hatása érződik az adó- és járulékbevételek alakulásában - mutat rá a PM.
A pénzügyminiszter ezért úgy döntött, hogy jutalomra nincs lehetőség, viszont differenciált mozgóbér kifizetését biztosítják a legalacsonyabb keresetűek számára, akik esetében a jutalom elmaradása anyagi nehézséget okoz. A mozgóbérben vezető beosztású alkalmazottak - osztályvezetők kivételével - nem részesülhetnek - tartalmazza a közlemény.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?