Nem kezdeményezi a sztrájktörvény módosítását az MSZP
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatCsak az Országos Érdekegyeztető Tanácson (OÉT) született megállapodás alapján lehetne módosítani a sztrájktörvényt - mondta Filló Pál, az MSZP szakpolitikusa hétfőn az MTI-nek; a képviselő szerint pártja nem kezdeményezi a jogszabály módosítását.
Nem szabad a napi helyzet alapján módosítani a törvényt, ez nagyon súlyos politikai hiba lenne - közölte a szocialista országgyűlési képviselő. Filló Pál elmondta: nem hiszi, hogy a sztrájktörvény módosítását egy politikai pártnak kellene elindítania. Hozzátette: egy ilyen jogszabályt csak úgy lehetne módosítani, ha kikérik az OÉT véleményét és a politikai erők is megállapodnak róla.
Szerinte a jogszabály kapcsán számos kérdés van, amiben együtt kellene gondolkodni. Megjegyezte: valóban súlyos a dolog, hiszen hosszabb távon az országnak komoly gazdasági problémákat okozhat egy közlekedési sztrájk.
Az MTI kormányzati forrásból úgy értesült, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén időről-időre szóba kerül a sztrájktörvény módosítása.
A munkaadók többek között módosítanák a jogszabály elégséges szolgáltatásokra vonatkozó passzusait, pontosabban határoznák meg a rendelkezéseket. A munkavállalók azonban megfelelőnek tartják a jelenlegi szabályozást.
A kormány hajlik a jogszabály felülvizsgálatára, de csak akkor, ha a szociális partnerek megállapodnak róla.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?