Nem lesz népszavazás a vasárnapi munkáról, a Kúria döntött
Az MSZP szerint jogi nonszensz a Kúria keddi döntése a párt vasárnapi zárva tartással kapcsolatos népszavazási kezdeményezéséről, a szocialisták szerint a Kúria politikai döntést hajtott végre.
Az MSZP-s képviselő azt mondta, a Kúria nem tudott belekötni a népszavazási kérdésük tartalmába, illetve a benyújtás időpontjába, ezért most úgy döntött, hogy nem lehet meghatalmazott útján beadni a népszavazási kérdést.
A szocialista politikus szerint a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) az elmúlt években tucatszámra fogadta be a meghatalmazott által benyújtott beadványokat. Hozzátette: az MSZP kétszáz százalékos pótlékról szóló, meghatalmazott útján beadott népszavazási kérdését is elfogadta a Nemzeti Választási Iroda (NVI), majd jóváhagyta a NVB.
Lukács Zoltán azt mondta, a Kúria szerint azért nem lehet megbízott útján beadni a népszavazási kérdéseket, mert nincs benne a törvényben. Amit nem tilt a törvény, azt lehet, vagyis ha a törvény nem tiltja meg, hogy a papírokat meghatalmazott útján nyújtsák be, akkor azt be lehet így adni - érvelt.
Értékelése szerint a Kúria politikai döntést hajtott végre azért, mert nem tudták máshogy megakadályozni az MSZP vasárnapi zárva tartásról szóló kezdeményezését.
Lukács Zoltán elmondta, hogy munkatársaik reggel hat órától ott álltak az NVI előtt, és frakciótársa, Harangozó Tamás ismét benyújtotta a népszavazási kérdést, de megelőzték. Az elsőként érkezőnek még arról is tudomása volt, hogy nem lehet meghatalmazott útján beadni a népszavazási kérdést, miközben a döntést még nem is hozta nyilvánosságra a Kúria - mondta.
Az MSZP június 30-án nyújtotta be népszavazási kérdést, miszerint "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?" A szocialistákat akkor is megelőzte egy magánszemély, aki a vasárnapi zárva tartással kapcsolatban egy ellentétes tartalmú népszavazási kérdést nyújtott be hitelesítésre.
A jogorvoslati eljárásokat kedden zárta le a Kúria. A Kúria a magánszemély kérdését azért utasította el, mert nem tartotta egyértelműnek. Az MSZP-hez köthető kérelem ügyében arra hívta fel a figyelmet, hogy a törvény szerint a döntések meghozatalában szavazati joggal rendelkező NVB-tagok nem vehetnek részt olyan eljárási cselekményekben - például mások népszavazási kezdeményezésének kézbesítésében -, amelyek törvényességének elbírálásában is döntésalakító szerepük van. Ezt a kezdeményezést azonban "nem a magánszemély szervező, hanem dr. L. A., az NVB megbízott tagja juttatta el az NVI részére", ám ezt nem tehette volna meg.
A Kúria döntését követően, a párhuzamossági moratórium lejártával nyílt lehetőség újabb kérdések benyújtására a boltok vasárnapi zárva tartásáról.
A Fidesz szerint felháborító, hogy a szocialisták az elhibázott beadványuk miatt képesek a Kúriát és mindenki mást vádolni, csak magukat nem.
A Fidesz szerint az idő igazolta, hogy a vasárnapi pihenőnap bevezetése körüli "politikai hisztériakeltés" megalapozatlan volt. Közölték továbbá, hogy a kereskedelmi forgalom és a kereskedelemben foglalkoztatottak száma is nőtt, a független kisboltok, a családi vállalkozások erősödnek, a kiskereskedelemben dolgozó alkalmazottak pedig vasárnap pihenni tudnak.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Egy kutatás szerint az AI-képzések segítségével a dolgozók hetente akár 11 órát is megtakaríthatnak a munkaidejükből. Teljes cikk
Miközben 2026-tól betiltják a rövid távú lakáskiadást Terézvárosban, több nagy szállásüzemeltető panzióvá vagy hotellé minősítve tovább... Teljes cikk
- Hogy kell jól tönkretenni a kolléga hétvégéjét? - avagy a visszajelzés művészete 7 hónapja
- Így válasszunk helyszínt egy rendezvénynek 8 hónapja
- A pihenőidő és a munkaidő határán 13 hónapja
- Boltzárösszesítés, avagy így alakul a december 24-ei "csiki-csuki" 1 éve
- Így lesznek nyitva a budapesti piacok december 24-én 1 éve
- Ezek a nagy élelmiszerláncok nyitnak ki december 24-én 1 éve
- Új Kúria-határozat a pihenőidőről: tömeges perek és pótlékok jöhetnek? 1 éve
- Házon belülről nevezte ki új vezetőjét a Decathlon 2 éve
- Itt a Kúria döntése: Nem számít munkaviszonynak a platformalapú ételfutárkodás 2 éve
- Az MSZP a közművelődési dolgozók béremelését javasolja 2 éve
- Sávos szja-t szorgalmaz az MSZP 2 éve
A tudás törvényei: a megértés kulcsa