Nem lesz titok a hatóságok előtt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÖtvenegy állam és terület, köztük Magyarország kötött egyezményt szerdán Berlinben arról, hogy a pénzügyi visszaélések és az adóelkerülés elleni fellépés jegyében megkezdik a pénzügyi információk automatikus cseréjét - jelentette be Angel Gurría, az OECD főtitkára az aláírást követő sajtótájékoztatón.
Ismertetése szerint az egyezmény aláírói bevezetik az OECD keretében kidolgozott szabályokat, amelyek értelmében az illetékes hatóságok automatikusan hozzáférhetnek az adott ország állampolgárai, vállalkozásai, alapítványai által az egyezményben részes más országokban végzett pénzügyi tevékenységből származó jövedelmek adataihoz, így a kamatokból, osztalékokból származó jövedelmekre és számlaegyenlegekre vonatkozó információkhoz is.
A közös rendszer azt a célt szolgálja, hogy a résztvevő országok között a pénzek átcsoportosításával ne lehessen jövedelmeket eltitkolni az adóhatóságok elől. Az információcsere 2017 szeptemberében kezdődik, az együttműködés első szakaszában a 2015. december 31. után keletkező adatokra vonatkozik majd - mondta a főtitkár.
Az eddigi hasonló megállapodások az utóbbi 5 évben összesen 37 milliárd euróval növelték az adóelkerülés elleni küzdelemben összefogó államok adóbevételét - emelte ki Angel Gurría, hozzátéve, hogy az új egyezmény révén nemcsak az adóbevételek növekedhetnek, hanem megerősödhet a pénzügyi-gazdasági világválságban megroppant közbizalom a pénzügyi rendszer iránt.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek