kapubanner for mobile

Nem mindennapi a tanterv Elon Musk új iskolájában

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Már lehet jelentkezni Elon Musk, a Tesla és a SpaceX alapítójának új iskolájába az Ad Astraba – adja hírül The Guardian. A milliárdos az oktatás megszállottja, mióta 10 évvel ezelőtt kivette a gyerekeit a hagyományos iskolarendszerből. Korántsem ő az egyetlen híresség, akit ez a terület foglalkoztat.

Nem mindennapi a tanterv Elon Musk új iskolájában-

"Ha még nem állsz készen arra, hogy Elon Musk egyik chipjét az agyadba ültesd, a következő legjobb dolog, amit tehetsz: beirathatod a gyermekedet a milliárdos új, kísérleti jellegű iskolájába" - írja a The Guardian. Már lehet jelentkezni az Ad Astra iskolába, amely 3 és 9 év közötti gyerekeket oktat a texasi Bastropban, a SpaceX egyik létesítményének közelében. Mindössze 48 diák számára van hely, ami - ha figyelembe vesszük Musk számos utódját - azt jelenti, hogy szoros a verseny az "újítók következő generációjába" való bekerülésért.

Bár ez egy most alapított iskola, Musk oktatással való "kísérletezése" már egy évtizedes múltra tekint vissza. 2014-ben a techmágnás kivette öt gyermekét a Los Angeles-i rangos magániskolából, és betette őket a SpaceX egyik konferenciatermébe néhány kollégája gyerekével és egy korrepetitorral. Egy 2015-ös interjúban Musk ezt azzal magyarázta, hogy nem tetszett neki az, ahogy a hagyományos iskolákat működtetik, és ki akarta próbálni jobbnál jobb ötleteit.

Ezek közé tartozott egy olyan speciális tanterv, amelyben meg kell tanulni például robotok ellen harcolni lángszóróval. Nincs viszont zene, sport vagy nyelv-tanítás; Musk szerint a jövőben a gépek miatt erre nem lesz szükség. 

Musk nem az első híresség, aki kihívásnak tekinti az oktatás reformját. Úgy tűnik, a speciális iskolák új státuszszimbólumnak számítanak: Mark Zuckerberg, Will Smith, Pitbull és Oprah Winfrey próbálkozik hasonlóval. Ezek közül pár azonban kudarcra ítéltetett: Kanye West ellentmondásos Donda Akadémiája például, ahol állítólag a gyerekek csak szusit ehettek és a földön kellett ülniük, számos per tárgyát képezte.

Elon Musk szerint dolgozni nem kell majd a jövőben, csak értelmet találni az életnek - olvassa el korábbi cikkünk!

kép forrása: freepik

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek