Nem segítene rajtunk az egykulcsos adó?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatValószínűleg nem javítaná az Európai Unió versenyképességét, ha a tagországok többsége bevezetné az egykulcsos adórendszert - mondta Kovács László, az EU adó- és vámügyi biztosa.
"Nem hiszek az egykulcsos adórendszerben. Érdekes módon a régi tagállamok közül egy sem használ ilyet, és nem is tervezi az áttérést. Eddig kevesebb mint fél tucat új tagállam vezette be ezt" - mondta Kovács László egy magyar újságírók számára rendezett sajtóbeszélgetésen.
Habár a befektetők számára kedvezőbbnek tűnhet ez az adó, az Európai Unió versenyképességét nem javítaná, ha a tagországok többsége bevezetné - tette hozzá.
Az MTI azon kérdésére, hogy Magyarország számára kedvező lenne-e az egykulcsos adórendszerre való áttérés, Kovács László személyes véleményeként elmondta: Magyarországon adóegyszerűsítést lehetne végrehajtani az adók összevonásával, egyúttal stabillá, kiszámíthatóvá kellene tenni az adórendszert. Ezzel egy időben csökkenteni kellene az élőmunkára rakódó terheket. A pénzt a fogyasztás, a vagyon és a környezetszennyezés fokozottabb adóztatásával lehetne behozni - fűzte hozzá.
Magyarországon március 6-án indult társadalmi vita Gyurcsány Ferenc adó- és járulékcsökkentési javaslatairól. Egy március közepén tartott egyeztetés után a kormányfő elmondta: az adórendszer érdemi és jelentős egyszerűsítésével valamennyi adótanácsadó, illetve adószakértő egyetért, akiknek többsége a négy százalékos különadó megszüntetését és a munkáltatókat terhelő társadalombiztosítási járulékok csökkentését javasolja.
Az egykulcsos adórendszernek a kormányfő szerint rendkívül sok előnye van, ugyanakkor Magyarországon, ahol a minimálbér adómentes, az egykulcsos adó bevezetésével az átlag alatt kereső sokaság havonta 5-6 ezer forintot veszítene.

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc