kapubanner for mobile

Nem változott a román munkanélküliség

A második negyedévben 7,5 százalékon, az első negyedévivel egyező szinten stagnált a román munkanélküliségi ráta - közölte a román országos statisztikai intézet. Éves viszonylatban 0,6 százalékponttal nőtt az állástalanok aránya, hiszen a tavalyi második negyedévben 6,9 százalék volt a ráta.

Románia 10,1 millió aktív népességéből 9,3 milliónyian foglalkoztatottak, a munkanélküliek száma eléri a 758 ezer főt. A férfiak körében magasabb az állástalanok aránya, 8,2 százalékos a ráta, míg a nők körében 6,6 százalékos a munkanélküliség.

A 20 év és 64 év közötti életkorúak foglalkoztatottsági rátája 64,4 százalék volt, ami 5,6 százalékponttal marad el a Románia által vállalt 70 százalékos célértéktől.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek