Népbetegséggé vált a burnout szindróma, azaz a teljes kiégés
Népbetegséggé vált Németországban a burnout szindróma egy szerdán nyilvánosságra hozott jelentés szerint, a napokban nagy megdöbbenésre a labdarúgó bajnokság első osztályában szereplő Schalke 04 csapatának rendkívül népszerű vezetőedzője mondott le azonnali hatállyal tisztségéről, mert kiégett.
Szakértők szerint különösen veszélyeztettek az idealisták: vagyis azok, akik azt gondolják, hogy erejük végtelen, hogy mindent kibírnak, és állandóan a tökéletességre törekszenek. Akik nem ismerik el, hogy a kimerültség általános emberi dolog és egyáltalán nem számít személyes gyengeségnek.
Ami a tüneteket illeti, az orvosok szerint mindenki másképp reagál. A legáltalánosabb tünetek közé mégis az állandó fáradtság, illetve kimerültség, a tartós alvási zavarok, a koncentrációképesség csökkenése, a szaporodó munkahelyi hibák, a különböző szív- és gyomorpanaszok, a hátfájás, a szédülési rohamok, továbbá a belső nyugtalanság, illetve feszültség, a félelem, továbbá a kiüresedés érzete, valamint az érdeklődés hiánya tartozik. A burnout szindróma tartós kimerültséget jelent és különösen veszélyes, mert hosszú és lappangó folyamat, a kiégés nem egyik pillanatról a másikra következik be.
Az európai hírű berlini Charité egyetemi klinika vezető pszichiátere szerint a kiégés betegség rendkívül súlyos probléma Németországban. De legalább annyira súlyos gond, hogy a betegséget még mindig egyfajta tabuként kezelik, amelyről "nem illik" beszélni. Ebből a szempontból Ralf Rangnick edző rendkívül jó példát mutatott, az ilyen "prominens" személyek esete ugyanis felhívja a figyelmet arra, hogy a témával mind a munkaadóknak, mind a munkavállalóknak komolyan kell foglalkozniuk.
Szakértők szerint a betegséggel, illetve annak gyanújával ajánlatos azonnal szakorvoshoz fordulni. A tünetegyüttes ugyanis sok esetben súlyos és még nehezebben gyógyítható depresszióhoz vezethet. Egyre több az olyan német vállalat, amely immár komolyan foglalkozik az esetleges túlterheltség okozta stressz problémájával, annak kezelésével, illetve megelőzésével, mindez azonban feltételezi a munkavállalók együttműködését.
Mint ahogy a burnout szindróma megelőzése is egyfajta tudatosságot, "intelligenciát" feltételez. Annak felismerését, hogy az esetleges kiégés ellen tudatos lépéseket kell tenni. Szakértők szerint nélkülözhetetlen a kikapcsolódás stratégiája, ami a szabadságon, a pihenésen kívül a többi között magában foglalhatja a rendszeres mozgást, illetve sportot, a társaságot, valamint különböző formájú kulturális kikapcsolódást.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk
- Figyelmeztetés a munkaadóknak – új szintre lép a munkahelyi mentális egészség 2026-ban 2 hónapja
- Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben 2 hónapja
- Vége lehet a klasszikus 8 órás munkanapnak Németországban – vajon jó ötlet? 2 hónapja
- Szabadság minden áron? - Rengeteg dolgozó keresett rá erre a kifejezésre az ünnep után 3 hónapja
- Csapatban az erő? - Így hat a magány a dolgozókra 3 hónapja
- Miért vagyunk ennyire hullafáradtak – és mi köze ehhez a munkának? 3 hónapja
- The HR profession suffers from success blindness 3 hónapja
- A Z generáció új munkaritmusa: mi az a microshifting, és miért terjed? 3 hónapja
- Mit nem oldott meg az AI 2025-ben? A HR-vezetők egyik legnagyobb tanulsága 4 hónapja
- Ezzel a 7 lépéssel képernyőmentes lehet a karácsonyi ünneplés 4 hónapja
- A brit dolgozók harmada nem érzi az inspirációt a munkahelyén - Mi lehet a megoldás? 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?