Nívódíjat kapott hat szakképző intézmény
Nívódíjat kapott hat szakképző intézmény, mert a helyi munkaerőpiaci igények figyelembevételével szervezte képzéseit, a címmel együtt csaknem 91 millió forintos többletforrást is elnyertek a Munkaerőpiaci Alapból - tájékoztatott a Szociális és Munkaügyi Minisztérium.
A tavasszal kiírt pályázat alapján június 15-ig adhatták be pályamunkáikat a szakképző intézmények. A díjazásra az elismerés első évében 164 millió forintot javasolt a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács, azaz a Munkaerőpiaci Alap képzési alaprész decentralizált pénzügyi keretének három százalékát. A díjazási keretet a későbbiekben a pályázat sikeressége alapján kívánják a decentralizált keret öt százalékáig emelni.
Az indulási év miatt még nem ismert eléggé ez a lehetőség, ezért nem volt elegendő pályázó. Az eredeti tervek szerint régiónként legfeljebb öt nívódíjat akartak kiadni, de nem volt ennyi pályázó régiónként. Ezért országosan összesen 6 díjat adtak ki, és a keretet sem használták fel. A díjazottakat annak alapján választották ki, hogy a végzős tanulók milyen tanulmányi és elhelyezkedési eredményeket értek el.
A nívódíjhoz szükséges, hogy a beiskolázottak legalább 90 százaléka sikeres vizsgát tegyen, illetve a tanulmányok befejezését követő egy év után a tovább nem tanulók legalább 50 százaléka dolgozzon. Követelmény, hogy a továbbtanulók az elkezdett szakirányt folytassák, illetve akik dolgoznak, azokat a megszerzett szakképesítés szerinti munkakörben foglalkoztassák.
A nyertesek az évszám megjelölésével használhatják a nívódíjas szakképzés címet. A díjjal együtt elnyerhető összegnek el kell érnie tanulónként legalább az iskolai szakképzés, a szakmai gyakorlati képzés fajlagos összegének, a 112 ezer forintnak a 10 százalékát. Az összeg kiszámításakor a teljes tanulói létszám vehető figyelembe, felsőfokú szakképzésnél az adott képzés létszáma.
A támogatás felhasználható a pedagógusok, dolgozók jutalmazására, továbbképzésére, rendezvények, tanulmányutak szervezésére, különféle szakmai fejlesztésekre, könyvtárfejlesztésre. Beruházásra csak jóváhagyott terv alapján használható fel ez a támogatás.
Az idei nyertesek: a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági, Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium, az ÁFEOSZ Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium Kecskemétről, a kaposvári Eötvös Loránd Műszaki Középiskola és Kollégium, a szolnoki Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola, az egri Eszterházy Károly Főiskola, valamint a Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Győrből.
A sikeres pályázók 8 millió és 27 millió forint közötti összegeket nyertek el.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon