Női menedzserek betonoznak a szakáldi autista otthon építkezésén
A Habitat for Humanity Magyarország kizárólag női menedzserekből toborzott önkéntesek bevonásával építkezik a Miskolci Autista Alapítvány szakáldi otthonában 2010. június 11-12-én, áll a lapunkank eljuttatott közleményben.
A június 11-12-i önkéntes napokra Nyugat-Európából érkező 20 női menedzser feladata lesz az alap kiásása és betonozása. A résztvevők a Habitat nemzetközi adományozó partnerének, a Whirpoolnak a munkatársai. A Miskolci Autista Alapítvány otthonának alapkövét 2010. április 1-én tették le, ekkor kezdődött meg a vályogház felújítása és bővítése. Előzetes tervek szerint az épületet 2011. novemberében adják át, és tíz autista gyermeknek és fiatalnak ad majd otthont.
A Miskolci Autista Alapítvány a Habitattal 2009-ben került kapcsolatba, amikor beadták pályázatukat a Habitat civil szervezetek számára kiírt otthonteremtő beruházásokat tervező pályázatára.
A Habitat for Humanity-t 1976-ban alapították az Egyesült Államokban, Magyarországon 1996 óta működik. Célja a méltatlan lakáskörülmények felszámolása, és az, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a tisztes otthon alapvető emberi jog.
Építési projektjei mellett a szervezet ajánlást dolgozott ki a lakáspolitika szociális szempontú megközelítésére, továbbá részt vesz a Nemzeti Lakáspolitikai Tanácsadó Testület munkájában. Az ajánlás elérhető a www.habitat.hu oldalon.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?