kapubanner for mobile

Növelnék az üdülési csekket elfogadó helyek számát

A Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Országos Szövetsége (KISOSZ) az illetékes tárcákhoz fordult és segítséget kért, hogy kiderítse: miként válhatnak az újabb jelentkezők üdülési csekket elfogadó hellyé, illetve mikortól és milyen feltételekkel vezetik be a rekreációs kártyát.

Kertész Rezső, a szervezet társelnöke elmondta, a Nemzetgazdasági, valamint a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól várnak választ arra, lesz-e lehetőség növelni az üdülési csekk elfogadóhelyek számát. Emlékeztetett: ebben a kérdésben lassan két éve nincs előremozdulás, pedig egyre többen szeretnének élni a lehetőséggel. Egyelőre a munkáltatók a korábbiakhoz hasonlóan igényelhetnek és juthatnak hozzá az üdülési csekkekhez. Így továbbra is óriási előnyt élveznek azok a vendéglátóhelyek, amelyek már elfogadóhelyekké váltak. Versenyhátrányba szorulnak viszont azok, akik későn ébredtek, mert 2009 nyarától kezdve leállt a folyamat, és nem tudtak újabbak csatlakozni a rendszerhez. Azok a balatoni vendéglátók, amelyek már korábban elfogadóhelyekké váltak, forgalmuk felét harmadát üdülési csekkekből realizálják.

"Elfogadhatatlan, hogy a balatoni vendéglátóhelyek egy része már az előszezoni nyitásra készül, megtéve kiajánlásait, és még mindig semmiféle tájékoztatást nem kapott arról, miként válhatnak újabb egységek elfogadóhelyekké, illetve mikortól és milyen feltételekkel vezetik be a rekreációs kártyát" - fogalmazott Kertész Rezső. Hozzátette, a KISOSZ a sajtóból értesült arról, hogy csak hónapok múlva tervezik a kártya bevezetését, így túl késő lesz a vidéki és balatoni vendéglátósok számára ahhoz, hogy az idei szezonban élni tudjanak a lehetőséggel.

Az érdekképviseleti szervezet szorgalmazza, hogy a kormányzat és a KISOSZ között gyorsuljon fel az egyeztetés. A KISOSZ az érintett minisztériumok felé már jelezte igényeit, amelynek támogatására és képviseletére felkért több országgyűlési képviselőt is, egyebek közt Gelencsér Attilát (Fidesz), a Somogy megyei közgyűlés elnökét, aki már korábban is képviselte a somogyi kereskedelmi és vendéglátó vállalkozók érdekeit.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek