kapubanner for mobile

Nyelvoktatási stratégia egy nagyvállalat szemszögéből

Az oktatási államtitkárság készülő nyelvoktatási stratégiája előnyben részesítené a germán nyelvcsaládhoz tartozó németet, valamint a neolatin nyelveket, például a franciát és a spanyolt. Az origo.hu birtokába került anyag továbbra is alapkövetelményként tekint az angol nyelv oktatására az általános- és középiskolákban, de kiemeli: "szerencsés, ha az első idegen nyelv nem az angol.”

Bár az elmúlt években látható a fejlődés a hazai idegen nyelvi képzés terén, a nyelveket tanuló középiskolások aránya messze elmarad a régió országaitól. Az angol nyelv alacsony szintű ismerete mellett a (régebben erősségünknek számító) német nyelvtudás tekintetében is a sereghajtó országok között szerepelünk.

Ilosvai Péter, az IT Services Hungary ügyvezető igazgatója üdvözölte a két idegen nyelv kötelező oktatását célzó kezdeményezést. A vállalat vezetője hangsúlyozta: "a két nyelvvizsgához kötött érettségi bevezetése alapvetően szükséges ahhoz, hogy Magyarország a jövőben is megtarthassa versenyképességét. A hazai munkaerőpiaci elvárások követik a nemzetközi trendeket, ahol mára már két idegen nyelv ismerete alapkövetelmény."

A vállalat első embere különösen fontosnak tartja a német nyelv pozíciójának újbóli megerősítését. A spanyol és francia nyelvismeret szorgalmazásával ellentétben az orosz és kínai nyelv tanítását kezdeményezi. "Magyarország legnagyobb IT szolgáltatójaként nap mint nap szembesülünk az oktatási rendszer hiányosságaival. Az óraszámemelés mellett kiemelt figyelmet kell fordítanunk az oktatás minőségére is, hiszen gyakran találkozunk olyan nyelvvizsgával rendelkező fiatalokkal, akiknek valójában nincs használható, aktív nyelvtudása" --– mondta az ügyvezető igazgató.

Magyarországon ma nehéz megfelelő számú, képzett, nyelveket beszélő informatikai szakembert találnia egy olyan szolgáltató vállalatnak, mint az IT Services Hungary. A vállalat tapasztalatai szerint átképző programok segítségével az informatikai tudást könnyebb elsajátítani utólag is, így a nyelvtudás felértékelődik. Az ITSH-nál is gyakran előfordul, hogy nem műszaki végzettségű, hanem nyelveket jól beszélő közgazdászokkal, jogászokkal töltik be az alapfokú informatikai tudást igénylő üres pozíciókat.
Az IT Services Hungary a tudásba fektet, és megalakulása óta kiemelt figyelmet fordít munkatársai szakmai képzése mellett a nyelvismeret fejlesztésére is. A budapesti és debreceni telephellyel rendelkező vállalatnak 2500 munkatársa van. A kollégák 31 százaléka beszél egy, 69 százaléka két vagy több idegen nyelvet, a vállalat pedig összességében 18 idegen nyelven képes szolgáltatást nyújtani a nemzetközi ügyfeleknek.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek