kapubanner for mobile

Nyílt levelet írt Orbán Viktornak az orvosi kamara elnöke

Éger István felhívja a levélben a miniszterelnök figyelmét arra, hogy a garantált bérminimum emelése devalválja a korábban megkötött bérmegállapodást, írja a Világgazdaság. Valamint az ellátást veszélyezteti lassan a praxisfinanszírozás rendezetlensége, mert nem lesz utánpótlás.

Éger István így azt javasolja, hogy a garantált bérminimum emelését az egész bértáblába vezessék át, és a bérmegállapodás által megállapított növekmény erre tevődjön rá.

Az orvosi kamara elnöke jelezte azt is, hogy az alapellátásban is komoly gondok vannak, mert a megemelt szakmai bérminimumot is nehezen tudják kigazdálkodni a szakdolgozóknak a jelenlegi praxisfinanszírozásból.

A MOK elnöke szerint ezzel az ellátás kerülhet veszélybe, mert ha a praxisok eltartó képességét nem rendezik, nem lesz, aki veszteségre ítélt vállalkozást vásárolva az idős generáció helyébe lépjen.

Világgazdaság
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek