Nyilvánossá tette honlapján szakdolgozatát Orbán Viktor
A miniszterelnök szakdolgozata teljes terjedelemében hozzáférhetővé vált az orbanviktor.hu weboldalon - közölte a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője szerdán az MTI-vel.
Havasi Bertalan ezt megelőzően azt közölte: a Miniszterelnökség a sajtóból értesült arról, hogy nem adták ki az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának könyvtárában Orbán Viktor kormányfő diplomamunkáját. Mint akkor írta, az ügyben Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője intézkedik, és felveszi a kapcsolatot a jogi kar dékánjával, hogy bocsássa rendelkezésére a dolgozatot.
Orbán Viktor a honlapjára feltöltött dokumentumok alapján 1987. március 11-én, jeles eredménnyel védte meg Társadalmi önszerveződés és mozgalom a politikai rendszerben (A lengyel példa) című szakdolgozatát. A kormányfő témavezetője Fellegi Tamás (a jelenlegi tárca nélküli miniszter) volt az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán.
Különböző orgánumok azt követően kezdtek cikkezni politikusok szakdolgozatainak felkutatásáról, hogy Schmitt Pál hétfőn kisdoktori disszertációja miatt lemondott köztársasági elnöki megbízatásáról. A pecsiujsag.hu kedden arról számolt be, Gyurcsány Ferenc volt szocialista kormányfő szakdolgozata is érdekes lehet, a Népszabadság pedig Orbán Viktor szakdolgozatát próbálta sikertelenül fellelni az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar könyvtárában. A Népszabadság utóbbival kapcsolatban azt írta: a könyvtári dolgozók tájékoztatása szerint a szöveg dékáni utasításra nem adható ki. A lap információi szerint az egyetem megkereste Péterfalvi Attilát, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetőjét, aki levelében megerősítette: az egyetemnek joga van a dolgozat nyilvánosságának korlátozásához.

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek