kapubanner for mobile

33 cikk a(z) szakdolgozat címkével - 1. oldal

3+1 dolog, amit a családbarát munkahelyi juttatásokról tudni kell

2 éve A családokat támogató munkahelyi juttatásokra jelentős igény mutatkozik, és erre a szervezetek is egyre inkább igyekeznek reagálni. Hogy milyen hatást gyakorolnak a családbarát munkahelyi intézkedések a szervezeti megtartóerőre, vonzerőre és rugalmasságra – erről írta szakdolgozatát Ábrahám Nikolett, a BME Munka- és szervezetpszichológia szakán. A dolgozathoz tartozó kutatás legfontosabb eredményeit közöljük. Teljes cikk...


250 ezer forintot is kaphatnak szakdolgozatukért a végzős hallgatók

2 éve Pénzjutalom jár a legjobb szakdolgozatokért, amik a szellemitulajdon-védelem szerepéről szólnak. Teljes cikk...


A digitalizáció szerepe az X, Y és Z generáció alkalmazkodására és viselkedésére munkahelyi környezetben

3 éve A technológia fejlődésének robbanásával a nemzedékek együttélésének, együttműködésének dinamikája is lényegesen megváltozott, a tanítási irányok felcserélődtek, hangsúlyok tevődtek át máshova – amelyek feszültségeket okozhatnak, szintén olyan helyzeteket teremtve, melyekre eddig nem volt precedens, és égető a megoldás felkutatása és bevezetése. Horváth Fanni, a z ELTE Pedagógia és Pszichológia Kar, Emberi erőforrás tanácsadó MA diplomamunkájában arra keresi a választ, hogy a digitalizáció okozta változások hogyan alakították át a munkahelyeket, ezek milyen hatást gyakoroltak a generációkra, hogyan reagálnak a technológiai fejlődésre munkavállalókként. Teljes cikk...


Munkaerő-piaci hátrányos megkülönböztetés a modern társadalomban

5 éve Hogyan képes kezelni és működtetni a folyamatos változásban lévő munkaerőpiac a sokszínűséget? Képesek-e a munkáltatók az előírásokat és a szabályokat egyenlően érvényesíteni? Csányi Valentin a munkaerő-piaci diszkriminációt választotta záródolgozata témájául a Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Munkajogi és Szociális Jogi Tanszékén. Teljes cikk...


Kiégés megelőzési stratégiák és munkavállalói élmény a call centerekben

5 éve A kiégés manapság egyre fokozódó és egyre több munkakörben való megjelenésével, a szindróma fluktuációra való hatásával foglalkozik szakdolgozatában Oros Laura, az ELTE PPK Emberi erőforrás tanácsadó mesterszak hallgatója. A dolgozat fókuszában a call centeres dolgozók állnak. Teljes cikk...


A munkahelyi pszichoterror helyzetének feltárása hazánkban

5 éve A magyarországi munkahelyi mobbing jelenlétét tárta fel Magyarországon szakdolgozatában Podlovics Natasa, a Corvinus Egyetem Emberi Erőforrások szakos hallgatója. Teljes cikk...


A bizalom már smafu? - álláskeresés személyzeti tanácsadó igénybevételével

6 éve Az álláshirdetések jelentős számban kiemelik a csapatmunkára való affinitást, mint a leendő munkatárssal szemben támasztott elvárás, kérdés azonban, hogy van-e relevanciája ezen elvárásnak, amikor a leendő munkavállaló számára gyakorlatilag még ismeretlen a hirdető vállalat kultúrája, céljai, illetve valós elvárásai, amelyek a bizalom alapját jelentik? Bata Miléna foglalta össze szakdolgozatát. Teljes cikk...


Munkahelyi jól-lét és egészségfejlesztés a magyarországi vállalkozások gyakorlatában

6 éve Mészáros Ivett szakdolgozatának témája az emberi erőforrás menedzsment azon területe, ahol lehetőség nyílik megfigyelni a munkahelyi jól-lét és egészségfejlesztés növelése érdekében tett lépéseket, lehetőségeket és ezzel szemben megfigyelni a munkavállalói hozzáállást a lehetőségek igénybevételéhez. A szakdolgozat a Kodolányi János Egyetem, Kulturális Tanulmányok Tanszékén született. Teljes cikk...


A skatulya neve: 45 év felett

7 éve Türei Virág frissen végzett HR és rendezvényszervező szakos hallgató szakdolgozatát a 45 év feletti női munkavállalók helyzetéről írta, melyben számos kutatással támasztotta alá a velük szemben megnyilvánuló negatív diszkriminációt. A szakdolgozat elkészítésében a Restart-Up közösségi szervezet segített. A dolgozat a Kodolányi János Főiskola Andragógia szakán készült. Teljes cikk...


A HR szerepe a munka-magánélet egyensúlyában

7 éve Nagy Anita szakdolgozatának célja az volt, hogy feltárja, hogy milyen eszközökkel valósítható meg a munka-magánélet egyensúlya, és ebben milyen szerepe van a HR-nek. A dolgozat a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Emberi Erőforrások szakán készült. A kutatás foyamán a szerző három hipotézist állított fel, amelyekneknek megerőstését vagy cáfolatát kereste. Például arra nézve is, hogy milyen szemmel nézik a dolgozók a HR-t, és hogyan értékelik tevékenységét. Teljes cikk...


A munkahelyi elkötelezettség problémakörei, trendjei

8 éve Teiner Annamária szakdolgozata a "Munkahelyi elkötelezettség mérési-és fejlesztési lehetőségek, az elkötelezettség jövője" alcímet kapta. Szakdolgozatában a munkahelyi elkötelezettséget, illetve ennek mérési és fejlesztési lehetőségeit vizsgálja. Diplomamunkája célja, hogy a bemutatott szervezeti modellekkel, elméletekkel, illetve empirikus kutatásával a munkahelyi lojalitás, elkötelezettség fogalmát, összetevőit, mérését-és fejlesztését bemutassa, valamint rávilágítson ennek lehetséges jövőbeli irányaira. A dolgozat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Andragógia BA szakán készült 2017-ben. Teljes cikk...


A vezetői érzelmi intelligencia hatása a dolgozói elégedettségre

8 éve Dolgozatomban arra vállalkozom, hogy az érzelmi intelligenciát a vezetői sikerességgel párhuzamosan vizsgáljam. Szakdolgozatom célja, hogy a következő hipotézisre választ találjak: Vajon az adott vállalatnál a HR- vezető érzelmi intelligenciájának szintje és a dolgozók elégedettsége között kimutatható-e szignifikáns kapcsolat? Ahhoz, hogy erre a kérdésre választ találjak, kutatásomhoz 4 HR-igazgató segítségét kértem. Mindegyik vezetővel egy Szemből olvasás tesztet és egy Érzelmi intelligencia tesztet töltettem ki - írta Tóth Nikolett szakdolgozata bevezetőjében. Munkája a Budapesti Metropolitan Egyetemen az Emberi erőforrások szako látott napvilágot 2017-ben. Teljes cikk...


A hatékonyság vizsgálata projektmenedzserek körében

8 éve Szalai Anita diplomadolgozata arról ad képet, hogy mekkora a hajlandóság a fejlődésre, mennyire működőképesek tudatosan vagy tudattalanul az agilis szemléletmóddal összeegyeztethető kompetenciák, mennyire fejlettek az interperszonális készségek a projektmenedzserek körében. Mindennek keretet ad a hatékonyság vizsgálata, amelyből következtetni lehet a kiegyensúlyozottságra. A szakdolgozt a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Társadalomtudományi és Tanárképző Intézetének Vezetés és szervezés MSc Emberi erőforrás menedzsment és szervezetfejlesztés levelező tagozatán készült 2017-ben. Teljes cikk...


Bőrbe varrt identitás - A tetoválás megítélése az üzleti szférában

8 éve Varga Boglárka szakdolgozata a tetoválás megítélését igyekezett feltárni az üzleti szférában. A dolgozat foglalkozik a tetoválással kapcsolatos munkahelyi diszkrimináció formáival, a munkaadók hozzáállásával, tapasztalataival. A diplomamunka az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar, Kereskedelem és marketing szakon, Marketingkommunikáció szakirányon született. Teljes cikk...


A Facebookon megjelenő indiszkrét információk, észlelt személyiség és online toborzás kapcsolata

8 éve Posta Sára szakdolgozatának témája a Facebookon megjelenő indiszkrét információk hatása a jelentkező alkalmasságára és a személyiségészlelés Facebook profil alapján. A diplomamunka a Kodolányi János Főiskola Kulturális Tanulmányok Tanszékén, HR-es szakirányon született. Teljes cikk...


Az álláskeresési technikák hatékonysági vizsgálata

8 éve A Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karán, Emberi erőforrás szakon készült Bódogh Gabriella szakdolgozata 2016-ban. A diplomamunka témája az álláskeresési technikák hatékonyságának vizsgálata. Teljes cikk...


Kórházi esetközpontú szupervízió és belső képzési csoporttal kapcsolatos résztvevői tapasztalok feltérképezése

8 éve A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán született BA-szakdolgozatot Garaj Zsuzsanna készítette, témája az egészségügyi szervezetek belső világa és az egészségügyi dolgozók munkahelyi jólléte a Bethesda Gyermekkórház dolgozói számára indított kiégést megelőző és szakmai készségfejlesztő tréningprogramjának vizsgálatán keresztül. Teljes cikk...


A megváltozott munkaképességű munkavállalókra irányuló attitűd-koncepciók a nyitott szervezetek megközelítésében

8 éve Egy 2015-ben készült EU-s felmérés kapcsán a diszkrimináció mértéke Magyarországon 29% és 65% között mozog a védett tulajdonságok kapcsán. A fogyatékkal élőket érő diszkriminációs mérték 54% itthon, s ez 2016-ban sem csökkent szignifikánsan. Felmerül a kérdés, hogy miért? Hol van a válasz? Miként észlelik a toborzás-kiválasztással foglalkozó szakemberek, HR-esek, ügyvezetők a megváltozott munkaképességű embereket? Jelen vannak a kategorizálások, a sztereotípiák, ha igen, mi az alapja? Az alábbi kvalitatív kutatás a szociálpszichológia elméleteit alapul véve keresi a választ ezekre az érzékeny kérdésekre. Teljes cikk...


A vállalati önkéntesség érték

10 éve Ha végeztünk már önkéntes tevékenységet jól ismerjük a kérdést: „Minek csinálod, ha nem kapsz érte pénzt?” Erre a kérdésre mindenkinek megvan a saját válasza és talán nincs is két egyforma. A vállalati önkéntes tevékenységet végzők önkéntes, és munkamotivációit kutatta szakdolgozatában Mészáros Ágnes, az Eszterházy Károly Főiskola végzős Emberi erőforrások szakos hallgatója. Teljes cikk...


A munkába való bevonódás árnyoldala

11 éve Mennyire vonódjunk be a munkába? Ezt vizsgálta Molnár Nikolett HR-szakos hallgató szakdolgozatában, amelyben mások mellett a HR Portal olvasóit is megkérdezte a munka-magánélet egyensúlyáról. Ebből kiderült: aki a családjára koncentrál, elégedettebb lesz az életével, de a legnyugodtabbak azok, akik a családjuk és a munkahelyük életébe is csak kismértékben vonódnak be, mert kevesebb a stressz az életükben. Az eredményekből úgy tűnik, a munkahelyi stresszel nehezebben birkózunk meg, mint a családi konfliktusokkal. Teljes cikk...


Ingerszegény az a munkahely, ahol nincs helye az érzelmeknek

12 éve Minél magasabb a vezető érzelmi intelligencia szintje, annál nagyobb az esély arra, hogy mind a négy vezetési stílus (irányítás, edzés, támogatás, delegálás) jelen van a repertoárjában - így hangzik a végkövetkeztetése Babos Ágnes HR Oscar-díjat érdemlő szakdolgozatának. Az ifjú HR-es arra kereste a választ, miként függ össze a vezetési stílus és az érzelmi intelligencia szintje. Teljes cikk...


Közzétették Semjén teljes szakdolgozatát

12 éve A hvg. hu mutatja be a plágiumgyanús írást szembeállítva annak forrásaival. Teljes cikk...


Politikai karaktergyilkosságról beszél Semjén

12 éve Politikai karaktergyilkosságnak nevezte a miniszterelnök-helyettes szombati országházi sajtótájékoztatóján a szakdolgozatával kapcsolatban kirobbant ügyet. Teljes cikk...


Semjén Zsolt szakdolgozata: "súlyos tudományetikai vétség történt"

12 éve Nem lesz további vizsgálat az ELTE társadalomtudományi karán Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szociológiai szakdolgozata ügyében, azt ugyanakkor a háromtagú vizsgálóbizottság megállapította, hogy "súlyos tudományetikai vétség történt" - összegzett Tausz Katalin dékán pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Teljes cikk...


Az ELTE bizottságot állít fel Semjén Zsolt szociológiai szakdolgozata ügyében

13 éve Az ELTE társadalomtudományi kara háromtagú bizottságot állít fel Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szociológiai szakdolgozata ügyében - közölte Tausz Katalin dékán csütörtökön közleményben az MTI-vel. A Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője jelezte: Semjén Zsolt üdvözli, hogy az ELTE lehetőséget ad a diplomamunkájával kapcsolatos vádak végérvényes tisztázódására. Teljes cikk...


Nem bajlódik a szakdolgozatírással a "copy-past generáció"

13 éve Időhiányra panaszkodnak a szerbiai középiskolások és egyetemisták, emiatt megrendelik a kötelezően előírt érettségi dolgozatokat, illetve a diplomamunkákat az interneten - írja a Politika belgrádi napilap szerdai online kiadása. Teljes cikk...


Távozott a szakdolgozatbotrányban érintett szegedi dékán

13 éve Távozott posztjáról a szegedi Gál Ferenc Hittudományi Főiskola (GFHF) Humántudományi Karának dékánja, Györgyiné Koncz Judit. A dékán érintett volt abban a szakdolgozatokkal kapcsolatos botrányban, melyet a galferences blog írója robbantott ki - írja a Délmagyarország. Teljes cikk...


Nyilvánossá tette honlapján szakdolgozatát Orbán Viktor

13 éve A miniszterelnök szakdolgozata teljes terjedelemében hozzáférhetővé vált az orbanviktor.hu weboldalon - közölte a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője szerdán az MTI-vel. Teljes cikk...


Titkossá tették Orbán és Gyurcsány szakdolgozatát

13 éve A Népszabadság munkatársa tegnap délelőtt megpróbálta közelebbről ­szemügyre venni Orbán Viktor 1988-ban beadott, Társadalmi önszerveződés és mozgalom a politikai rendszerben című, 89 oldalas diplomamunkáját az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar könyvtárában. A Pécsi Újság pedig Gyurcsány Ferenc egykori szakdolgozatát szerette volna megtekinteni a Pécsi Tudományegyetemen. Teljes cikk...


Szakdolgozatíró cég bukkant fel a piacon

15 éve Meghökkentő szolgáltatást hirdet egy "cég" internetes portálja: szakdolgozatokat készít olyan diákoknak, akiknek a diplomamunka megírása "tortúrát és szenvedést" jelent. Egy dolgozatért akár 120 ezer forintot is elkérhetnek. A csapat éppen HR témában keres szakdolgozatírót - adja hírül a Népszava. Teljes cikk...


Díjazzák a kiszervezést

15 éve Az "Év outsourcing dolgozata - 2010" cím elnyerésére írtak ki pályázatot. Olyan egyetemi hallgatókat támogatnának a díjjal, akik a HR ezen területén készítik a szakdolgozatukat. Teljes cikk...