Nyolcezer embert elküld az UBS!
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSvájc vezető pénzintézete, az UBS nyolcezer fős létszámleépítésre készül rossz üzleti eredményei miatt.
A héten értesülések szerint 12 milliárd svájci frankos veszteséget jelent be az UBS az első negyedévről.
Már a múlt évet is veszteséggel zárta a nemzetközi hitelválság miatt a pénzintézet, fennállása óta első ízben. A veszteség 4,4 milliárd frank volt. Az Egyesült Államokból kiindult hitelválság leginkább ezt a pénzintézetet érintette Európában, több mint 30 milliárd dollárnak megfelelő veszteséget kellett leírnia.
Az összesen mintegy 80 ezer főt foglalkoztató UBS már bejelentette, hogy az idén az alkalmazotti létszám 10 százalékos csökkentésére készül beruházási banki részlegénél, ahol 22 ezren dolgoznak és ahol már tavaly ősszel bejelentették 1500 állás megszüntetését.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek