kapubanner for mobile

Nyomulás Szlovákia után: csökkennének a járulékok

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Hamarosan tárgyalni fog az országgyűlés a középtávú járulékcsökkentésről. A kormány célja, hogy legalább 5-6 éves távlatában javuljon a versenyképesség és az adóék nagyságában ekkorra elérjük Csehország és Szlovákia szintjét - írja a napi.hu.

A csomag keretében az adótörvények kisebb módosítása mellett a foglalkoztatás szabályainak átalakítása, az államháztartási törvény módosítása, illetve a versenyképesség javítása kerül hamarosan a parlament elé.

A kabinet jelentősebb, egy-két százalékpontos mérséklésnél biztosan nagyobb járulékcsökkentést szorgalmaz, ám a konkrét javaslatot csak a Versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fóruma tárgyalásainak során ismertetik. A kormány célja, hogy legalább 5-6 éves távlatában javuljon a versenyképesség és az adóék nagyságának tekintetében ekkorra elérjük Csehország és Szlovákia szintjét - írja a napi.hu.

Nincs konkrét elképzelés arról, hogy már januárban bejelentik-e a járulékcsökkentést. Varga Mihály szerint nem volna helyes, ha a kormány fix időpontról, illetve tételekről beszélne, mivel a javaslat formába öntéséhez tárgyalásokra van szükség, cél azonban, hogy a tehercsökkentés minél hamarabb megtörténjen.

Felelőtlenség lenne már most azt mondani, hogy 2017. január 1. kőbe lesz vésve, hiszen a cégeknek felkészülési időre lehet szükségük és a konkrétumok a partnerek javaslatától is függnek. Annyi bizonyos: "Jelentős mérséklést szeretnénk elérni és tisztában vagyunk vele, hogy az egészségbiztosítási és a nyugdíj biztosítási kassza szempontjából akár egy százalékpontos módosítás is százmilliárdos nagyságrendű bevételkiesést jelenthet" - mondta a miniszter. Varga nem tájékoztatott arról, hogy mi lehet majd a köztehermérséklés fedezete, azt ugyanakkor elmondta, hogy a lépés nem társulhat adóemeléssel.

A szociális partnerekkel folytatott tárgyalások ezen a héten kezdődnek.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek