Nyugdíj és oktatási reform nélkül nem jutunk előbbre
Komplex nyugdíj- és oktatási reform magyarországi szükségességét hangoztatta kedden Brüsszelben Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke, a Reformszövetség egyik alapítója.
Utalt arra, hogy a válság miatt a bankok hitelezési hajlandósága visszaesett, miközben például a vállalkozásokat segítő Széchenyi-kártya iránti igény 30 százalékkal nőtt. A mikrohitelek kihelyezése megtorpant, ráadásul a piac is összeszűkült - sorolta a vállalkozások problémáit.
Parragh László úgy ítélte meg, hogy az uniós pénzek felhasználása kapcsán a programokban végrehajtott változtatások is késésben vannak. A cégek emiatt sok esetben nem mernek beruházni. Elkerülhetetlen, hogy az ország változtasson a folyamatokon - hangoztatta. Hozzátette, hogy erre hozták létre a Reformszövetséget is.
Ha apró lépésekkel toldozgatjuk a "haza lyukas bocskorát", nem kell csodálkozni azon, hogy nincs elég eredménye - fogalmazott az elnök a nyilatkozatban. A Reformszövetséget novemberben hozták létre az Országos Érdekegyeztető Tanácsban képviselt kilenc munkaadói szervezet vezetői, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint az MTA volt vezetői és jelenlegi elnöke. A szövetség február végén mutatta be programját, amely a középtávú gazdaságpolitikára, a reálszféra versenyképességének javítására, az adó- és járulékrendszer átalakítására tartalmaz javaslatokat.
Parragh László egyetértett a kormánynak azzal a törekvésével, hogy csökkenteni kell a kiadásokat, és át kell alakítani a gazdaság körüli struktúrákat. Hozzátette azonban, hogy határozottabb, nagyobb mértékű átalakításokat képzelnek el a kormánynál. Világos prioritások kellenének, és azok mentén kellene a támogatásokat biztosítani - emelte ki az MKIK elnöke.
Parragh László előzőleg Brüsszelben előadást tartott a Kárpát-medence fejlesztéséről az Európai Parlamentben rendezett nemzetközi konferencián is. Ezen kitért az MKIK nemzetközi kapcsolatrendszerére, illetve a szomszédos államok szervezeteivel folytatott együttműködésére. Kiemelte, hogy szomszédos országokban vegyes kamarai rendszereket építenek, amely - fogalmazása szerint - ernyőként védi a magyar vállalkozásokat.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az AI fokozott használata a kiválasztásban ahhoz vezethet, hogy a munkáltatók átsiklanak a kiváló pályázók felett. A... Teljes cikk
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
- Nem az a kérdés, lesz-e elég munkahely, hanem hogy lesznek-e megfelelően képzett munkavállalók– HR-kihívások a permakrízis korában 4 napja
- Ő lesz az új oktatási miniszter 1 hete
- Nyelvtanulás AI-val: négy tévhit 2 hete
- Gimnáziumok vezetői írtak levelet Magyar Péternek az oktatási miniszterjelölt kapcsán 2 hete
- Több mint hatezren jelentkeztek rövidített tanári mesterképzésekre 2 hete
- Miért buknak meg az AI felkészítő képzések? 2 hete
- A magyar diákok harmada lemaradhat a továbbtanulásról – súlyos állítás az új miniszterjelölttől 2 hete
- Váratlan név bukkant fel az oktatási miniszteri posztra 2 hete
- Digitális szakadék a családokban: kétszer annyi képernyőidő a kevésbé iskolázott szülők gyerekeinél 2 hete
- Újra lesz önálló oktatási minisztérium és újra lesz Erasmus? 3 hete
- Állami karrierek újraírva: szakemberekkel épül a Tisza-kormány 3 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?