Nyugdíjazását kérte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatBenyújtotta nyugdíjazási kérelmét Ignácz István dandártábornok, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) vezetője az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjének.
A PMRFK vezetője az MTI megkeresésére csütörtökön megerősítette a hírt, ugyanakkor a december 30-ával történő lemondását nem kívánta indokolni. Hozzátette: december végéig azonban sok teendő vár még rá a megye közbiztonságának további erősítésében, ezek közé tartozik új parancsnokok kinevezése, az önkormányzatokkal a kapcsolatok ápolása, Szigetszentmiklóson egy rendőri beruházás nyomon követése.
Ignácz István azt is elmondta, hogy nyugdíjba vonulása után továbbra is folytatni kívánja tanári tevékenységét, jelenleg is oktatóként dolgozik a Miskolci Egyetemen, illetve a nyíregyházi tanárképző főiskolán.
A Pest megyei rendőrfőkapitány távozásáról csütörtökön több híradó és internetes portál is beszámolt, s az erről szóló hírek között volt ahol az is szerepelt, hogy több városi kapitány is fontolgatja nyugdíjba vonulását.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?