Nyugdíjba vonulni véleménynyilvánításért
Nyugdíjazását kérte Papp Lajos professzor, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szívgyógyászati Klinikájának igazgatója, hogy véleményt nyilváníthasson az egyetem és a klinika helyzetéről - írta kedden az Új Dunántúli Napló.
A neves szívsebész a PTE gazdasági igazgatójának írt, de ismeretlen által a laphoz is eljutott négyoldalas levelében tudatta döntését, emellett keményen bírálta egyetemi intézkedések sorát, a felsőoktatási intézmény négymilliárd forintos adósságáért pedig a kormányzatot tette felelőssé. Papp Lajos "vádpontokba" szedve sorolta fel a pécsi egyetemi vezetők, döntéshozók általa vélt mulasztásait, illetve ezek negatív következményeit.
A lap megkeresésére Papp Lajos megerősítette: valóban beadta nyugdíjazási kérelmét. Elmúlt hatvan éves és szeretné visszanyerni "véleménynyilvánítási szabadságát". Amíg a folyamat le nem zárul, nem nyilatkozhat az egyetem ügyeiről. A professzor ugyanakkor furcsállta, hogyan kerülhetett levele illetéktelen kezekbe.
A cikk írója emlékeztetett rá, hogy Kollár Lajos, a Klinikai Központ főigazgatója június közepétől a hónap végéig leállíttatta a szívcentrumban a nem sürgősségi műtétek elvégzését. Papp Lajos akkor nem óhajtotta kommentálni a döntést arra hivatkozva, hogy az egyetem ügyeiről nem nyilatkozhat.
Annyit azonban megjegyzett: "rövidesen olyan helyzetbe kerül, hogy nyilvánosan is elmondhatja véleményét - olvasható a baranyai napilapban.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon