Nyugdíjügy: a kormány is tanácstalan
Szakértők szerint politikai hiba lenne változtatások nélkül átvenni a svéd modellt.
Simonovits András, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tanácsadója szerint a 2013-tól érvényes nyugdíjtörvénnyel egyetemben arról sem tudni, mi lesz azzal az 1997-es jogszabállyal, amely jövő év elejétől a nettó kereset 80 százalékáról 66 százalékra vágná le a 40 éves munkaviszony után járó kezdő nyugdíjakat. Az alapnyugdíjjal kapcsolatos híresztelések szerint van olyan változat, hogy a jelenlegi átlagtól való fel- és lefelé való eltérések 20 százalékát vágják le. A jelenlegi 100 ezer forint körüli átlagnyugdíj maradna, a 30 ezer forintos minimumközeli nyugdíj 14 ezer forinttal, 44 ezer forintra emelkedne, a 200 ezer forintos nyugdíj átlag feletti része viszont 20 ezer forinttal csökkenne. Egy ilyen drámai változtatást visszamenőleg bevezetni "politikai öngyilkosság" lenne − mondta Simonovits a lapnak.
Szintén kockázatos húzásnak tartja a svéd modell bevezetését Németh György nyugdíjszakértő. A Fidesz egykori tanácsadója szerint a kormány korábban azt ígérte, hogy a nyugdíjak reálértékét konzerválják, de ez ellentmond annak, hogy nyugdíjat csak nyugdíjjárulékból lehessen fizetni. A kettő közül tehát valamiből engedni kell. Németh úgy véli, hogy végül "mégiscsak betesz az állam a rendszerbe pénzt".
Mint korábban megírtuk, a nyugdíjak összegének folyamatos változása, és az induló ellátás jelentős csökkentése lehetne az eredménye a svéd modell átvételének. A Századvég Gazdaságkutató Zrt. korábbi tanulmányában szintén kiemelte, hogy a rendszer bevezetéséhez "áttervezésre és finomhangolásra" van szükség. A modell lényege megmaradna: kizárólag a befizetett járulékokat, tagdíjakat lehetne nyugdíjra fordítani, vagyis, úgynevezett "kiegyenlítő mechanizmusok" mellett is folyamatosan, és akár jelentős mértékben is ingadozhatna a "nyugdíjak szintje" a foglalkoztatottság és a demográfiai változások miatt.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 3 hete
- Kiknek jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély és mekkora az összege? 1 hónapja
- A szakértő szerint elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja 1 hónapja
- Mi az a valorizációs szorzó, ami kulcs a nyugdíjszámításnál? 1 hónapja
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 1 hónapja
- Mennyivel kap kevesebbet a magyar az osztrák nyugdíjasnál? Így értéktelenedett el a nyugdíj Magyarországon 1 hónapja
- Hogyan lehetne visszahozni a korkedvezményes nyugdíjakat? 1 hónapja
- Ekkora reálhozamot értek el az önkéntes nyugdíjpénztárak 2 hónapja
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 2 hónapja
- Egyre inkább nő a szakadék a bérek és a nyugdíjak között Magyarországon 2 hónapja
- Mikor számítanak szolgálati időnek a felsőfokú tanulmányok a nyugdíj esetében? 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?