kapubanner for mobile

Ők feketén dolgoztattak

Júniusban 4659 név szerepelt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató adózóinak listáján.

A NAV honlapján hétfőn közzétett táblázatban mindenféle tevékenységi kör megtalálható, így van például cukrászattal, rendezvényszervezéssel, numizmatikával vagy szállítmányozással foglalkozó társaság is. Számos cég, természetes személy neve többször is szerepel a listán.

Az adóhatóság folyamatosan nyilvánosságra hozza honlapján azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, adószámát (adószámmal nem rendelkező természetes személy foglalkoztatónak a nevét, lakcímét, adóazonosító jelét), akiknek az esetében jogerős és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek.

Az adóhatóság a jogsértést megállapító határozat keltét és végrehajthatóvá válásának napját is nyilvánosságra hozza. Ha a határozat bírósági felülvizsgálata iránti keresetet indítottak, az adatokat a bíróság jogerős és végrehajtható határozata alapján hozzák nyilvánosságra.

Az adóhatóság a honlapján közzétett adózók adatait – feltéve, hogy a közzététel alapjául szolgáló jogsértést az adózó ismételten nem követte el – a közzétételtől számított két év elteltével törli.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek