Oktatási államtitkárság: nő a felsőoktatás rendelkezésére álló keret
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNőnek a felsőoktatás rendelkezésére álló források: 2013-ban 47 milliárd forintos plusztámogatást jelent a PPP-beruházások kiváltására, az EU-s pályázatok önrészének teljesítésére és a szállítói tartozások kiegyenlítésére szolgáló állami kötelezettségvállalás - közölte az oktatási államtitkárság hétfőn az MTI-vel.
Az államtitkárság közleményben kiemelte: a keretszámok eltörlésével a magasabb állami ösztöndíjas hallgatói létszámhoz is hozzárendeli a kormány a forrásokat.
Kitértek arra is, hogy az egyetemek, főiskolák finanszírozásának csak egy részét képezi az állami támogatás, ezen felül saját bevételekkel is számolhatnak. Idén ráadásul több hallgatót vehetnek majd fel, amiért többlettámogatásra lesznek jogosultak.
Mint felidézték: a 2013. január 31-én megalakult felsőoktatási kerekasztal Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával előző héten aláírt részmegállapodása alapján jött létre. Ez a fórum hívatott arra, hogy a felsőoktatással kapcsolatos finanszírozási problémákat kezelje. A kerekasztal három munkacsoportja közül az egyik kizárólag a finanszírozás kérdéseivel foglalkozik a jövőben. A cél, hogy az egyetemek gazdálkodása átlátható és hatékony legyen - rögzítették.
A Magyar Rektori Konferencia hétfőn közzétett összegzése szerint jelentősen csökkent a felsőoktatási intézmények költségvetési támogatása az elmúlt öt évben. A legnagyobb forráselvonással a Pécsi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és az ELTE kényszerül szembenézni. A vizsgált 27 intézmény összes támogatáscsökkenése csaknem 84 milliárd forint. A rektori testület az érintett egyetemek és főiskolák támogatásának alakulását vette górcső alá, évenkénti bontásban.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?