kapubanner for mobile

Orbán: Az inflációnál jóval nagyobb mértékben emelkedik a minimálbér

Orbán Viktor szerint az inflációnál jóval nagyobb mértékben emelkedik 2013-ban a minimálbér, a rezsiköltségek csökkentésével ugyanis a pénzromlás üteme is alacsonyabb lesz. A miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt is szorgalmazta, hogy a kkv-k alacsonyabb kamattal juthassanak hitelhez.

A kormányfő az interjúban felidézte, hogy január 1-jével tíz százalékkal csökken a gáz, a villany és a távhő ára, aminek köszönhetően a pénzromlás mértéke is alacsonyabb lesz.

A Magyar Nemzeti Bank csütörtökön kiadott inflációs jelentésében 3,5 százalékra csökkentette a jövő évi inflációs előrejelzését a szeptemberi 5 százalékos prognózisról. Ezzel kapcsolatban - és utalva arra, hogy a minimálbér jövőre az idei 93 ezer forintról 98 ezerre nő, ami csaknem 5,4 százalékos emelkedést jelent - Orbán Viktor hangsúlyozta: mivel az infláció mértéke alacsonyabb lesz annál, mint amivel a minimálbér-tárgyalások kezdetén kalkuláltak, a minimálbérek végül jóval nagyobb mértékben emelkednek a pénzromlás üteménél.

A rezsicsökkentésről szólva úgy vélekedett: Magyarország elég erős ahhoz, hogy a kormány kijelentse, többé nem fogadja el azt a helyzetet, hogy gyakorlatilag itt a legdrágábbak a közüzemi díjak Európában. Egyúttal reagált az energiaszolgáltató cégek kritikáira is, közölve: "majd megtanulunk egymással együtt élni ilyen árak mellett is".

Mivel a magyar árak a legmagasabbak Európában, "először az általános árszintet kell leverni", és utána lehet finomítani a rendszeren - felelte arra a kérdésre, hogy miért nem szociális alapon csökkentik a rezsidíjakat. Az energiapiacon való állami szerepvállalást firtató felvetésre közölte: megjelenik az állam a piacon, ezért vásárolta meg az E.ON magyarországi földgázipari érdekeltségeit, így ugyanis van eszköz az állam kezében, amellyel befolyásolni tudja az árakat.

2012-t értékelve Orbán Viktor azt mondta, "kibírtuk, sokfajta támadás volt Magyarországgal szemben, és rengeteg érdeket is meg kellett sérteni", például a bankokét, nagy nemzetközi cégekét, de az embereknek sem volt könnyű. Azonban "a nagy részén túl vagyunk, (...) letisztulóban van a kép" - jelezte.

A miniszterelnök egyúttal zsúrfiús tanácsoknak nevezte azokat a javaslatokat, amelyek szerint kiszámíthatóbban, finomabban kellene alakítani a magyar gazdaságpolitikát. "Ez biztos így is van, ha az ember a Balatonon vitorlázik, na de mi a nyílt tengeren vagyunk. (...) Egy kapitány a hajón, amikor hullámverés van, zátonyok vannak, és azt mondják neki, kicsit óvatosabban bánjon a kormánnyal, ezen csak nevetni tud" - példázta.

Magyarország legtöbb gazdasági mutatója jól alakul, a gazdasági növekedés az, amire még szükség van - mondta, felhívva a figyelmet arra, hogy jelenleg a hazai kis- és középvállalkozásokkal van igazán probléma, mert "nekik nincs levegőjük", eladósodottak, nem jutnak hitelhez a magas kamatok miatt. Ezért abban kell reménykedni, hogy jó gazdaságpolitikával elérhető a kamatok folyamatos csökkenése, ebbe az irányba mutat a jegybanki alapkamat csökkentése is. A kormányfő közölte, abban reménykedik, hogy jövőre már elfogadható kamatszint mellett juthatnak lehetőségekhez ezek a vállalkozások.

Orbán Viktor végül úgy fogalmazott, 2013-ban szeretné először kimondani azt a mondatot, hogy "no, ugye látják uraim, megérte, meg kellett csinálni, jól döntöttünk".
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk

Leépítésre készül Magyarországon a Siemens

Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk

Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban

Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk