Óriásit buktak a buszos cégek a járvány miatt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEgy felmérés szerint a buszos vállalkozások 65,5 százaléka bocsátott el dolgozókat.
A koronavírus-járvány elhúzódó gazdasági hatásának kárvallottjai a személyszállító vállalkozások is, a buszos cégek az elmúlt háromnegyed évben bevételeik 70-100 százalékát veszítették el a járvány és az utazási korlátozások miatt - közölte az Új Média Kft. kedden az MTI-vel a buszos vállalkozások szakmai havi lapjának, a Busz Transz Magazinnak olvasói körében végzett felmérése alapján.
A felmérésben részt vevő 119 vállalkozás 83 százaléka turisztikai célú személyszállítással foglalkozik, a többség kisvállalkozó, ötödrészük egy vagy legfeljebb két busszal dolgozik, 33,6 százalékuk legfeljebb 5, további 26,9 százalékuk maximum 10 járművet üzemeltet. A cégek több mint kétharmadának nincs más bevételi forrása a személyszállításon kívül. Az érintett vállalkozások a megrendelések elvesztésére két jellemző választ adtak, az alkalmazottak elbocsátását és a buszok kivonását a forgalomból, a többség mindkét megoldással élt.
Alkalmazottat a megkérdezettek 65,5 százaléka bocsátott el, közülük 64,1 százalék a dolgozók több mint felétől vált meg, a megtartott munkavállalók 71,4 százaléka csökkentett munkaidőben dolgozik tovább. A felmérésben részt vett vállalkozások több mint fele a buszpark háromnegyedét kivonta a forgalomból, a buszok leállítása mellett sokan éltek az erőteljesebb lépéssel, a járművek eladásával is. A buszos vállalkozások 22,6 százaléka már adott el buszt kényszerből ebben az évben, további 54,8 százalék pedig tervezi, hogy megválik a munkaeszközétől - írják a közleményben.
Mindezek ellenére a vállalkozók majdnem fele optimista, 42,7 százalékuk vallotta, hogy most ugyan nehéz a helyzete, de túl fogja élni ezt az időszakot. A többség borúlátóbb, a vezetők 43,6 százaléka kétségesnek látja, hogy a vállalkozása túléli ezt az időszakot, és 11,1 százalékuk mondta, hogy tönkre fog menni cége - írják a közleményben.
A tájékoztatás szerint a vállalkozók többsége egyelőre kivár, remélik, hogy egy idő után visszaállnak a munkavégzés régi feltételei. A legtöbben elengedhetetlennek tartják az állami beavatkozást, egyebek közt a járulékok csökkentését, a bértámogatást, az iparűzési adó átütemezését, a gépjárműadó csökkentését a casco és a kötelező felelősségbiztosítás díjainak mérséklését, a hitelmoratórium alatt felhalmozódott kamatok elengedését, az útdíjak csökkentését, vagy legalább a 2021-es díjemelés elhalasztását, az éves autópálya-matricák érvényességének meghosszabbítását 2021-re - közölte az Új Média Kft.
MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?