kapubanner for mobile

Országos sztrájk jöhet, de nem enged a kormány

Még több pontban nincs egyetértés az oktatási kormányzat és a pedagógusok sztrájkbizottsága között. Tegnap éjszakába nyúltak a tárgyalások a tanárok 25 pontos javaslatcsomagjáról, de nem született megállapodás. Galló Istvánné bejelentette, hogy elkezdték a sztrájk szervezését, írja az Index.

Pénteken Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke azt mondta, ha hétfőn sem születik megegyezés, akkor sztrájk lesz. A lapnak Palkovics László oktatási államtitkár azt mondta, hogy egy sor ügyben nem találtunk közös pontot.

Kedden reggel Galló Istvánné az ATV-ben bejelentette, hogy elkezdték a sztrájk szervezését, amelyre akár a jövő hét második felében sor kerülhet, ha a kongresszus egyetért.

Továbbra sincs megállapodás az iskolák állami fenntartásának átalakításáról, a tankötelezettség 18 évre emeléséről és a tanterv átalakításáról. Hogy utóbbira szükség van, abban egyetértés mutatkozik, de a tanárok már szeptembertől szeretnének változásokat látni, míg a köznevelési kerekasztal csak az év végére ígéri az áttekintés befejezését. Továbbá nincs egyetértés a tanárok terheléséről, kötelező iskolában tartózkodásának idejéről sem.

Ugyanakkor megegyezésre lát esélyt az államtitkár abban, hogy ne kapjon házi feladatot egy diák, ha 16 óráig van az iskolában, hogy átalakítják a tanfelügyeleti rendszert, és hogy bővítik az igazgatók jogköreit.

A PSZ elnöke elmondta, hogy a pedagógusi életpályamodell úgy ahogy van, nem jó. Ez bebizonyosodott. Az segítene a pedagógusoknak, ha a kötelező óraszámot 22 órában maximalizálnák a jelenlegi 32 helyett. Valamint látni szeretnék a pontos terveket a Klik átalakításáról.

Index
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek