Összeállt a "Nokia Siemens Networks" vezetősége
Csütörtökön a késő esti órákban hozta nyilvánosságra a Siemens és a Nokia szóvivője, hogy megválasztották a két cég által közösen létrehozott "Nokia Siemens Networks" telefongyártó konszern vezetőségét. Az új telefongyártó óriás vezetését 50-50 százalékban osztották meg.
A jövőben a Siemens és a Nokia új telefon-, és telefonalkatrészgyártó óriást fog működtetni, amelynek élére csütörtökön választották meg a vezető szakembereket. A - legfrissebb lapértesülések szerint a mindennapi üzletvitelért felelős ún. "operating officers" pozíciót a jövőben a finn Mika Vehvilainen fogja betölteni, aki eddig a Nokia berkeiben volt vezető menedzser. A marketingvezetőség élén szintén a Nokia egy embere fog állni, Karl-Christoph Caselitz.
A vállalat tájékoztatója szerint a látszólag egyoldalú vezetőségi megoszlás hátterében 50-50 százalékos céges részesedés áll, így a cég felsővezetését is ennek megfelelően választották meg: a Nokia részéről Simon Beresford-Wylie (képünkön), míg a Siemens részéről egy osztrák szakember, Peter Schönhofer lesz az új vezető.
Egyelőre annyit tudni, hogy a konszernek kooperációja révén létrehozott közös vállalat székhelye Helsinkiben lesz és az elkövetkezendő években várhatóan a költséghatékonyabb üzemmenet érdekében a jelenlegi munkaerőbázis 10 százalékát, azaz közel 9000 főt kell elbocsátani.
A Handelsblatt legfrissebb jelentése nyomán

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon