kapubanner for mobile

Összefogtak a rendőrszakszervezetek

Összefogott az öt nagy rendőrszakszervezet, és közösen tiltakoznak a hivatásosok szolgálati viszonyáról szóló törvénynek az állomány számára hátrányos módosítása és a béren kívüli juttatások csökkentése ellen - jelentette be Bárdos Judit, az öt szakszervezetből alakított demonstrációs bizottság szóvivője.

images

Mint mondta, a rendőrség személyi állományának több mint felét, összesen 22 ezer embert képvisel az öt szakszervezet: a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ), a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ), a Rendészeti Védegylet (RV), a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete (RKDSZ), valamint a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ).

Közölte: tiltakoznak a rendőrség állományát érintő esztelen megszorítások ellen, és követelik, hogy emeljék vissza a rendőrségen foglalkozatott munkavállalók béren kívüli juttatását a 2009-es szintre, valamint kapjanak ugyanannyi cafeteriát, mint a közszféra többi dolgozója.

  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek