Oszkó Péter: A magyar adórendszer szélsőségesen szolidáris
A Deloitte elnök-vezérigazgatója úgy véli, a személyi jövedelemadózással párhuzamosan a társadalombiztosítási járulékrendszer átalakítását, és a járulékterhek csökkentését tartaná jó megoldásnak annak érdekében, hogy ismét egyre több cég és munkavállaló fontolja meg a visszatérést a legális foglalkoztatásba.
Oszkó Péter erről egy fórumon beszélt, ahol azt is elmondta: az egykulcsos adó bevezetésének hozadéka nem annyira a foglalkoztatásban, inkább az adófizetési hajlandóság javulásában lenne tetten érhető, mivel az egységes adókulcs csökkentheti a szürke jövedelmek arányát. Oszkó Péter úgy véli, hogy az egykulcsos adórendszer bevezetése önmagában még nem jelent általános gyógyírt a magyar gazdaság összes bajára. Addig, amíg a jelenleg 1,5 millió főre tehető, minimálbéren vagy annak legfeljebb a kétszeresén bejelentett munkavállalónak legalább az a hányada, amely vélhetően több pénzt visz haza az aktuális minimálbérnél, egyáltalán nem veszi ki a részét az adóbefizetésekből, az állam kénytelen lesz továbbra is azokat megsarcolni, akiknek a munkaadója előírás- és szabályszerűen jelenti be a mindenkori keresetét - mondta.
A szakértő emlékeztetett arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint Magyarországon továbbra is aggasztóan alacsony az aktivitási ráta, a munkavállalási kedv. Az emberek egy része úgy gondolja, hogy nem éri meg dolgoznia addig, amíg a segélyek felvételére és kiegészítő, eltitkolt jövedelmeire támaszkodva magasabb havi bevételt könyvelhet el annál, mintha bejelentett alkalmazottként vállalna munkát - mondta.
A minimálbér adómentessége az elnök-vezérigazgató szerint a munkáltatókat és a munkavállalókat továbbra is egyaránt arra fogja sarkallni, hogy fogadják el a foglalkoztatásnak ezt a sajátos formáját. A szakértő éppen ezért a személyi jövedelemadózással párhuzamosan a társadalombiztosítási járulékrendszer átalakítását, és a járulékterhek csökkentését tartaná jó megoldásnak annak érdekében, hogy ismét egyre több cég és munkavállaló fontolja meg a visszatérést a legális foglalkoztatásba.
Oszkó Péter a hazai gazdasági vezetők, köztük saját társadalmi felelősségét is abban látja, hogy a megfelelő fórumokon konzekvensen, egységes üzenetek formájában felhívják a döntéshozók figyelmét a hazai gazdaságpolitika megoldatlan kérdéseire. A szerepvállalás célja, hogy termékeny szakmai párbeszéd induljon meg a piaci és a kormányzati szféra képviselői között. A Deloitte elnök-vezérigazgatójának véleménye szerint a magyarországi nagyvállalatok felsővezetői ezt már felismerték, több esetben, több témakörben létrejött a párbeszéd, s ezek előremutatóak.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?