Ösztöndíjjal támogatná leendő mérnökeit Salgótarján
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatVállalkozásokkal közösen működtetne új ösztöndíjrendszert Salgótarján önkormányzata egyetemisták számára. A tervek szerint tanulmányaikhoz akár havi ötvenezer forintot is kaphatnak a jövő mérnökei, amennyiben a diplomaszerzés után visszatérnek szülővárosukba.
Salgótarján vezetése az elmúlt hetekben a helyi ipari parkban működő cégek vezetőivel folytatott tárgyalásokat a kiemelt ipari zóna lehetőségeiről. Kiderült, a precíziós termékeket előállító vállalkozások szakemberhiánnyal küzdenek - mondta az MTI-nek Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz), a nógrádi megyeszékhely polgármestere.
Gyuró Imre, az évente 6,8 millió autóhangszórót gyártó MHG Kft. gyáregység-vezetője az MTI-vel közölte: a náluk folyó precíziós műszaki munkához a nógrádi oktató-képzőhelyekről nem kapnak megfelelő szakember utánpótlást. Az operátorokat és a műszaki értelmiséget így saját maguknak kell kinevelni vagy betanítani. A tervezett ösztöndíjprogram ezért is érdekes a számukra.
Mashimo Takeshi, az ablaktörlő-, ablakemelő és napfénytető-motorokat gyártó Mitsuba Kft. ügyvezető igazgatója közölte: mára kilábaltak az autóipart sújtó válságból, a cég új piacokat szerzett a Volkswagen-csoport autógyáraiban, ezért is fontos számukra, hogy több képzett mérnököt állítsanak a termelésbe. A fiatalok megtartását célzó ösztöndíjrendszert örömmel támogatják.
A gyárlátogatások tapasztalatait összegezve a város polgármestere elmondta: mivel mindenütt mérnököket keresnek, az állami Bursa Hungarica ösztöndíjon túl a város most olyan, részben saját forrásból biztosított ösztöndíj-rendszert dolgoz ki a cégekkel közösen, amely a salgótarjáni fiatalokat a mérnöki tanulmányaikban akár havi ötvenezer forinttal segíti, és amely garanciát jelent arra, hogy a diplomaszerzés után valós munkahelyeken eresszenek gyökeret a szülővárosukban.
A részleteket a következő hónapokban dolgozzák ki, szeptemberben várhatóan öt ilyen ösztöndíjassal indul a program. A polgármester hozzátette: mivel a szaktárcáknak stratégiai tervet kell készíteniük a vállalkozói zónák fejlesztési-, foglalkoztatási és adókedvezmény-lehetőségeinek kihasználására, ezt is a gazdaság helyi szereplőinek igényeihez igazítják majd.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?