kapubanner for mobile
Megjelent: 1 éve

Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel

Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel, amelynek célja az IT és mérnöki területek vonzóbbá tétele a nők számára - közölte a szolgáltató az MTI-vel szerdán.

A Yettel megbízásából készített országos reprezentatív kutatásból kiderül, hogy minden második magyar szerint férfiként könnyebb érvényesülni a munkaerőpiacon, és a választ adók több mint negyede szerint a nők rendszeresen találkoznak negatív előítéletekkel a munkahelyükön. A kutatásban azt vizsgálta a Yettel, hogy milyen nemi sztereotípiákkal találkozhatnak a magyarok a munkavégzésük során.

A kérdőívet kitöltő nők azt jelezték, hogy rendszeresen találkoznak olyan negatív sztereotípiákkal, ami a külsejükre (36 százalék), személyiségükre (33 százalék), értelmi képességükre (36 százalék) vagy szülői szerepükre (36 százalék) vonatkozik. Nemtől függetlenül általánosságban elmondható, hogy főleg a fiatalabb korosztály (18-35 év) érzi úgy, hogy a nők rendszeresen találkoznak ilyen  előítéletekkel a munkahelyi környezetükben.

Mindkét nemnek vannak kihívásai a munkaerőpiacon, a női munkavállalók viszont láthatóan több akadállyal szembesülnek: 59 százalékuk érezte már azt az elvárást, hogy minden helyzetben kedvesnek, megértőnek kell lennie, míg a férfiak csupán 31 százalékánál jellemző ugyanez. Jelentősen több nő kapott megjegyzést a külsejére, a műszaki képességére, vagy éreztették azt vele, hogy a neme miatt nem érthet bizonyos dolgokhoz. Érdekesség, hogy a kitöltőknek csak 38 százaléka teszi szóvá, ha kollégáját éri negatív előítélet, ezzel szemben 60 százalékuk reagálna akkor határozottan, ha barátját vagy családtagját érinti a diszkrimináció.  

A kutatásból az is kiderült, hogy minden második nő tapasztalta már legalább egyszer, hogy a neme miatt kevésbé tartják relevánsnak a véleményét, vagy hagyják szóhoz jutni. Emellett sokan jelezték, hogy volt már olyan, amikor nem találták alkalmasnak egy pozíció betöltésére (44 százalék), esetleg azt éreztették vele, hogy nem tud olyan minőségben elvégezni valamit, mint a másik nem képviselője (41 százalék).

Tízből 6 munkavállaló úgy látja, hogy a jelenlegi munkahelye tehetne többet a nemek közötti egyenlőség megteremtéséért. A kitöltők szerint ezt lehetne javítani egyebek közt azzal, ha a férfiak és a nők azonos fizetést kapnának, de az olyan intézkedések is fontosnak bizonyultak, mint például a férfi és női szülési szabadság biztosítása - ismertetik a közleményben.

A Yettel nőnap alkalmából bejelentette: az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karával közösen ösztöndíjprogramot hirdet, amelynek célja a mobiltechnológia, valamint a műszaki területek vonzóbbá tétele a fiatal nők számára.

Az ösztöndíj keretösszege egy évre összesen 5 millió forint, amelyet szemeszterenként 4 diák nyerhet el. A pályázók közül a Yettel és az egyetem által delegált szakmai zsűri választja ki a nyerteseket. Az ösztöndíj segítségével a diákok egy már meglévő IT vagy mérnöki területhez köthető tudományos tervük megvalósulásához járul hozzá a Yettel, illetve a kutatási időszak alatt, valamint a diplomázást követően szakmai konzultációt biztosít a diákoknak a vállalat szakembereivel. A programot az első évben pilot projektként indítják el, a folytatásról pedig az eredményeket kiértékelve döntenek. A kiírás részletei hamarosan az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karán jelennek meg - közölték.

  • 2025.03.27 recruiTECH konferencia A recruiTECH elsősorban HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding specialistáknak és learning & development szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a toborzási céljaikért a munkaerőpiacon, akik keresik az új megoldásokat, melyek segítségével hatékonyabbá tehetik vállalatuk tevékenységét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
15 milliárd forintos kerettel indul a munkavállalók képzését támogató program

A nagy érdeklődésre való tekintettel folytatódik a hazai vállalkozások képzéseinek támogatása. Márciustól további 15 milliárd forint uniós... Teljes cikk

Indul a Lakhatási Tőkeprogram: széles a pályázói kör

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kezdeményezésére márciusban elkezdődik a Lakhatási Tőkeprogram - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján... Teljes cikk

Otthonfelújítási program: 400 ezer nyugdíjas is pályázhat

Elindult a Vidéki otthonfelújítási program nyugdíjasokra kiterjesztésének társadalmi egyeztetése - jelentette be Palóc André, a Nemzetgazdasági... Teljes cikk