kapubanner for mobile
 

Öt év múlva drasztikusan emelkednek a nyugdíjkiadások

A kormányzati intézkedések hatására lassulhat a magyarországi nyugdíjkiadások növekedési üteme, de ez csak néhány éves haladékot jelent. Ahhoz, hogy a nyugdíjrendszer hosszú távon fenntartható legyen, össze kell hangolni az intézkedéseket - olvasható a Világgazdaság cikkében.

A Nemzetgazdasági Minisztérium számításai szerint a nyugdíjkiadások növekedése hosszú távon jelentősen mérséklődik, azok ennek ellenére 2010 és 2060 között a GDP arányában mintegy 10,9 százalékról 12,6 százalékra nőnek - írja a Világgazdaság.

A lap kitér az Eurostat előreszámított időskori eltartottsági rátájának várható alakulására is, ez az a mutató, amely a 65 éves és idősebbek számát adja meg a 15-64 év közöttiek számának százalékában. Míg az Európai Unióban 2010-ben ez a ráta még 26 százalék volt, húsz éven belül meghaladja a 38, 2060-ra pedig az 52 százalékot. Magyarországon még súlyosabb lehet: a két évvel ezelőtti, valamivel több mint 24 százalékhoz képest az eltartottak aránya már 2050-re megduplázódhat, 2060-ra pedig megközelítheti a 60 százalékot.

Bár a gyermekvállalást támogató intézkedések hosszabb távon fontosak, a születések számának esetleges emelkedése nyomán csak 20-25 év múlva növekedne a nyugdíjjárulék-fizetők száma. A szakértők szerint az 50 év felettiek foglalkoztatottsági rátáját kellene elsősorban javítani, és a különböző intézkedéseket össze kell hangolni, mert az eddigi kormányintézkedések csak néhány éves haladékot jelentenek. 2017-2018-ban, a Ratkó-korszakban születettek tömeges nyugdíjba vonulásakor újra drasztikusan emelkednek majd a nyugdíjkiadások.

Világgazdaság
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek