Ötezer dolgozót küld el a Shell
A harmadik negyedévben is erősen csökkent a profit a Royal Dutch Shellnél: 62 százalékkal 3,25 milliárd dollárra esett vissza az adózott eredmény, az egy évvel korábbi 8,45 milliárdról, a cég, átalakítása keretében, egyúttal 5 ezer fős, öt százalékos létszámcsökkentést is bejelentett.
Európa legnagyobb olajipari cégénél a bevételek 43 százalékkal, 75 milliárd dollárra estek. A cég előrejelzése szerint vannak arra utaló jelek, hogy az energiakereslet és az árak javulnak, de a kilátások továbbra is bizonytalanok.
A Shell a negyedévben ugyanannyit termelt ki, mint egy évvel korábban, mintegy napi 2,93 millió hordót, ami kissé több mint a második negyedévben.
A cég kitermelésből származó eredménye 82 százalékkal, a finomításból származóé 47 százalékkal esett.
A Shell a negyedévben ugyanannyit termelt ki, mint egy évvel korábban, mintegy napi 2,93 millió hordót, ami kissé több mint a második negyedévben.
A cég kitermelésből származó eredménye 82 százalékkal, a finomításból származóé 47 százalékkal esett.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?