Ötmilliárdos jutalomkeretből gazdálkodhatnak a vámosok
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSikeres évet zárt a vám- és pénzügyőrség, ennek megfelelően a testület munkatársainak egy héten belül kiutalhatják a jutalomelőleget a mintegy 5220 millió forintos jutalomkeret terhére - idézi Nagy János országos vámparancsnok szavait a Világgazdaság.
A költségvetési törvény szerint a prémium feltételeként három fontos területen kell a bevételi előirányzatot legalább egy százalékkal túlteljesíteniük a vámosoknak. A fegyveres testületnek már november végén sikerült elérnie ezt az eredményt: a jövedéki adókból, a vámbeszedésből és a regisztrációs adóból együttvéve 835,3 milliárd forint érkezett a VP bevételi számláira, majdnem ötmillió forinttal meghaladva az elvárt 830,4 milliárdot.
A vámparancsnok bízik abban, hogy a pénzügyminiszter engedélyezi a karácsony előtti kifizetést. Az előírások szerint ugyanis a jutalom felét - bizonyos feltételek teljesülése esetén - az első három negyedévben lehet kiutalni, a fennmaradó ötven százalékot pedig a következő év januárjában. Ez utóbbi összeg egy részét fizetnék ki előre. Ráadásul nem kis zsebpénzről van szó, hiszen a teljes jutalomkeret (beleértve a járulékokat is) 5220 millió forintra rúg.
Mindeközben az országnak is komoly hasznokat hozott a jövedéki ellenőrzések szigorítása, hiszen visszaesett a feketekereskedelem, s látványosan nőtt a legális forgalom. A csempészett, azaz adójegy nélküli cigaretta aránya például a teljes forgalmon belül 27 százalékot tett ki 2005-ben (az utóbbi évek legrosszabb mutatója), az idén azonban várhatóan 10 százalék alá szorul. A sikeres felderítések következtében 160 millió szál gyanús eredetű cigarettát foglaltak le mostanáig a pénzügyőrök.
Világgazdaság

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?