kapubanner for mobile

OTP: túl a hatszázezredik SZÉP-kártyán

Idén februárban az OTP Széchenyi Pihenőkártya birtokosainak száma a pénzintézet közleménye szerint meghaladta a hatszázezret. Ez azt jelenti, hogy egy év alatt megtízszereződött a felhasználók száma. Az egyre növekvő számú kártyabirtokos pedig mára közel 19 000 helyen használhatja fel juttatásait.

images

Az OTP csak a 2012-es év folyamán mintegy 550 000 SZÉP kártyát bocsátott ki. A plasztiklapokra érkezett munkáltatói feltöltések összege pedig a bank közleménye szerint 2013 elejéig elérte az 58 milliárd forintot. A számok tanúsága szerint a kártyabirtokosok illetve a felöltések terén is mintegy 80 százalékos az OTP Pénztárszolgáltató piaci részesedése. Ami a költéseket illeti: az ügyfelek 2013 februárjáig mintegy 38 milliárd forintot használtak fel.

Az elfogadóhelyi partnerhálózat is folyamatosan bővül, már 19 000 elfogadóhelyen, 37 000 felhasználási lehetőség közül választhatunk, amikor SZÉP kártyával szeretnének fizetni.

Róth Lajos, az OTP Pénztárszolgáltató vezérigazgatója elmondta: mára 600 000 dolgozó, azaz az összes hazai munkavállaló közel egyötöde rendelkezik OTP SZÉP kártyával.

Ügyfelei kiszolgálására az OTP okostelefonos alkalmazást is fejlesztett: az ingyenesen letölthető applikációval a kártyabirtokosok bármikor ellenőrizhetik egyenlegüket, és azt is megtudhatják, hogy hol találhatóak a legközelebbi elfogadóhelyek.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek