Ötven év felettieknek indít képzéseket a Kaposvári Egyetem
Ingyenes oktatási programot indít 50 év felettieknek a Kaposvári Egyetem, ahol hetente egy előadást és konzultációt kínálnak, félév végén pedig tanúsítványt ad az intézmény – jelentette be Szávai Ferenc rektor pénteken sajtótájékoztatón.
A hat, illetve tíz féléves képzéseken egyszerre tanulhatnak és szórakozhatnak, találkozhatnak különböző területek országos és nemzetközi hírű szakembereivel – hangsúlyozta a rektor. A félévenként 12 előadásból álló sorozatban az egyetem profiljába tartozó közgazdasági, pedagógiai, művészeti és agrárjellegű előadások mellett az egyházakkal együttműködve a hitélettel is foglalkoznak.
Az oktatási program keretében hetente lesznek előadások, azt követően pedig konzultációra is lesz lehetőség. A félév végén a résztvevők tanúsítványt kapnak. A hatodik félév végén a hallgatók díszoklevelet, a tizedik elvégzett félév végén pedig senior multidiszciplináris másoddiplomát kapnak.
Az első félévben Kerekes Sándor egyetemi tanár a fenntartható fejlődésről, Botos Katalin professor emerita a nyugdíjrendszerről, Papp Lajos egyetemi tanár, szívsebész a test, a lélek és a szellem harmóniájáról, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, a Kaposvári Egyetem rektorhelyettese a Nemzeti Színházról, legendás művészekről tart előadást.
Szávai Ferenc kiemelte: a program iránti érdeklődést jelzi, hogy már több mint 120-an jelentkeztek.
Repa Imre általános és tudományos rektorhelyettes arról beszélt, hogy az ország 64 felsőoktatási intézménye közül eddigi négy egyetemen indítottak képzést az idősebbeknek, ezekhez kapcsolódik most a Kaposvári Egyetem.
A program indítását hosszú előkészítő munka előzte - mondta a rektorhelyettes, hozzátéve: a képzések tematikáját az egyetem munkatársai három évre előre kidolgozták, de az első szemeszter tapasztalatai alapján ez még változhat a résztvevők igényeihez igazodva.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készített kutatás rávilágít: a gyermekek digitális szokásait és a képernyő... Teljes cikk
A Tisza Párt választási győzelmével újra napirendre került az önálló oktatási minisztérium létrehozása, és az Erasmus-hozzáférés... Teljes cikk
A középfokú felvételi eljárásban március 25-27. között módosíthatók a felvételi rendszerben korábban jelzett továbbtanulási tervek - közölte... Teljes cikk
- Amit az egyetem után senki nem mond el – álláskeresés a gyakorlatban 4 hete
- Workslop: amikor a "gép" elvégzi a munkát, de te fizeted meg az árát 1 hónapja
- Reflektorfénybe kerülnek a képzők: új szakmai díjat indít a HR Portal 2 hónapja
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 2 hónapja
- Felvételi rekord 2026: ezt a 10 szakot rohamozzák a legtöbben 2 hónapja
- Mit tehetnek az egyetemek a hallgatók munkaerőpiaci készségeinek fejlesztése érdekében - HR szemszögből? 2 hónapja
- Így próbálják több nő felé nyitni a techvilágot – ösztöndíjat kaptak a fiatal tehetségek 2 hónapja
- A jövő munkavállalói már most elveszítik a fókuszt? Megszólaltak az egyetemi oktatók 2 hónapja
- Fontos határidőre figyelmeztetik a felvételizőket: már csak 2 nap van hátra 3 hónapja
- Mit tanuljon ma a gyerekem, ha az AI mindent felforgat? - íme két szakember válasza 3 hónapja
- Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba 3 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?